Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tokiói külügyi jelentés: Japán fenyegetésnek van kitéve

2013. április 6. 17:41 // Forrás: MTI
Tokió úgy értékeli, Japán területére, vizeire és légterére, valamint állampolgárainak személyi biztonságára nézve fenyegető Peking kelet-kínai-tengeri magatartása - a több szomszédjával is területi vitában álló szigetország külügyminisztériuma pénteken terjesztette a kormány elé éves jelentését, amelyben ez is olvasható.

A diplomáciai kék könyvnek nevezett dokumentum szerint ebben a helyzetben Tokiónak meg kell erősítenie az Egyesült Államokkal való szövetségét, és fejlesztenie kell elrettentő képességét.

 A Kyodo hírügynökség által ismertetett jelentés azt állítja, hogy nincs területi vita Tokió és Peking között a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert kelet-kínai-tengeri szigetcsoporttal kapcsolatban, az "történelmileg és nemzetközi jogilag" a szigetország része. A vitatott hovatartozású, Japán fennhatósága alatt álló területet Kína magának követeli. A vita miatt tavaly ősz óta jelentősen megromlott a két ország kapcsolata, Peking folyamatosan járőrőrözést folytat a földdarab közelében.  A dokumentum szintén Japán területének nevezi a Dél-Korea által ellenőrzött japán-tengeri Dokdo (japánul Takesima) szigeteket is. E megfogalmazás miatt a dél-koreai külügyminisztérium pénteken behívatta japán szöuli nagykövetét, és formális tiltakozást nyújtott át a diplomatának. A két ország közti területi vita tavaly augusztusban mérgesedett el, miután Ri Mjong Bak akkori dél-koreai elnök ellátogatott a szigetekre. A viszály miatt azóta sem rendeződött a két, amúgy hasonló stratégiai érdekekkel bíró, az Egyesült Államokkal szövetséges ország viszonya.  

 

A kék könyv Észak-Koreát és a bezárkózó kommunista ország atomprogramját az egész nemzetközi közösséget fenyegető veszélyforrásnak nevezi, s a terrorizmus elleni harcnak is komolyabb figyelmet szentel, miután januárban egy algériai túszejtésben tíz japán állampolgár vesztette életét.

 Gazdasági vonatkozásban azt hangsúlyozza a dokumentum, hogy Japán erős tárgyalási pozícióját kihasználva nemzeti érdekeinek maximális érvényesítésére fog törekedni a Csendes-óceáni Partnerség elnevezésű szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásai folyamán, amelyekhez Tokió a múlt hónapban jelentette be csatlakozási szándékát.

 Abe Sindzó kormányfő korábban jelezte, hogy Tokió több stratégiai ágazat - például a mezőgazdaság és az autóipar - esetében felmentést fog kérni a vámcsökkentés alól a tárgyalásokon, ami bírálatokat szült az egyeztetéseken részt vevő többi állam - egyebek közt az Egyesült Államok és Ausztrália - részéről.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.