Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Phenjan szívesen látná Peking küldöttségét

2013. április 6. 17:56 // Forrás: MTI
Peking nem hajlandó küldöttet meneszteni Phenjanba, ahol pedig szívesen fogadnának egy magas rangú kínai kormányzati tisztviselőt - derült ki csütörtöki kínai sajtóértesülésekből.

Az észak-koreai diplomácia állítólag többször is jelét adta, hogy fogadnák Kína miniszterhelyettesi szintű küldöttjét, de Peking elhárította a kérést, mondván, először Phenjan küldje el  képviselőjét - tudta meg több forrásból is a Csunan Ilbo dél-koreai lap Pekingben.  Az észak-koreai vezetés joggal tart attól, hogy amennyiben maga küldené el megbízottját, Peking világossá tenné álláspontját, kifejezné Phenjan politikájával szembeni ellenérzéseit és a Koreai-félsziget leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokhoz való visszatérésre hívná fel szomszédját.  Megfigyelők szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok 1949-beni felvétele óta évente egy-két alkalommal keresték fel egymás országát miniszter-helyettesi szintű delegációk. 2012. november vége óta azonban, amikor Li Csian-kuo, a politikai bizottság tagja, a parlament alelnöke járt Phenjanban, nem került sor újabb látogatásra.

Kínában civilek tiltakoztak a koreai atomprogram ellen

1992-ben, amikor Peking diplomáciai kapcsolatra lépett Dél-Koreával, ugyancsak néhány hónapos "mosolyszünet" jellemezte a két szövetséges viszonyát. Értesülések szerint Peking még az észak-koreai kísérleti atomrobbantás előtt Phenjanba küldte volna a Koreai-félsziget ügyeivel megbízott Vu Ta-vejt, aki egyben Kína képviselője is volt a hatoldalú tárgyalásokon, de akkor Phenjan nem mutatkozott fogadókésznek. Később Kína miniszteri szintű küldöttséget indított volna szintén azzal a céllal, hogy megállítsa az atomrobbantás tervét, de nem járt sikerrel. Úgy tudni, legutóbb márciusban szerették volna Li Csao-hszint, az ország volt külügyminiszterét Phenjanba küldeni, hogy a további provokációk veszélyeire hívja fel a figyelmet, de ez a törekvés sem  volt sikeres.

Kína  támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi határozatát, amely újabb szankciókat irányzott elő Észak-Koreával szemben. A legfrissebb hírek szerint Kína legnagyobb atomellenes civil szervezete demonstrációt tervez Észak-Korea senjangi konzulátusa elé, hogy ily módon tiltakozzon Phenjan azon terve ellen, hogy polgári és katonai célokból újraindítsák az ország jongbjoni atomlétesítményeit.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.