Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amit a múzeumban nem látni…

2013. április 8. 11:13
Schleicher Veronika, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos muzeológusa kapta idén a Bátky Zsigmond-díjat. A közreműködésével kialakított tanulmányi raktárban beszélgettünk vele.

– Mondana nekünk pár szót a Bátky Zsigmond- díjról?

– Ezt a kitüntetést a néprajzosok közül kapja meg valaki évente vagy kétévente. Az egész Kárpát-medencéből egy év alatt nagyjából 8-10 jelölés érkezik be a kuratóriumhoz. A nevezés kitétele, hogy a jelölt fel tudjon mutatni legalább egy aktuális teljesítményt. Nálam kettőt is tartalmazott a jelölés. Az egyik a Balatonkutatás néven futó program, a másik pedig tanulmányi raktár kialakítása, ami úgy tűnik végül elnyerte a kuratórium tagjainak tetszését.

Schleicher Veronika

– Mi a funkciója ennek a tanulmányi raktárnak?

– Hogy ezt megértsük, kicsit vissza kell mennünk az időben. 50-60 évvel ezelőtt a múzeumok teljes gyűjteményeket állítottak ki, így az egyszerű érdeklődők és a kutatók ugyanabban a helyiségben szemlélődhettek. Azonban a második világháború után a gyűjtemények hatalmas növekedésnek indultak. A néprajzi tárgyak száma például 1900 darabról 21 400-ra szökött. Hely szűkében nem lehetett mindent kiállítani, ezért ma már a közönség csupán egy szűk válogatást láthat a múzeumokban. A tanulmányi raktár létrehozásával azt próbáltuk elérni, hogy az érdeklődők és kutatók azokhoz a tárgyakhoz is hozzáférjenek, amik éppen nem egy tárlat részei.

– Milyen tárgyak találhatók a tanulmányi raktárban?

– A földszinten található raktárban bútorok és nagyméretű mezőgazdasági eszközök kaptak helyet. Ezek közül a legérdekesebbek talán a 19. századi faragott támlájú székek. Az emeleten pedig hadtörténeti tárgyak, textilek, és képzőművészeti alkotások láthatók. A helyiségek kialakítása során igyekeztünk úgy berendezkedni, hogy helyet spóroljunk, mégis minden könnyen hozzáférhető legyen. A tárgyakat rendszereztük, lefényképeztük, nagy részük már kereshető a virtuális katalógusunkban is. A néprajzi gyűjtemény legnagyobb része a 18. század második felétől induló és a paraszti kultúra megszűnésekor lezáruló korszakból származik.

– Bővülhet még ez a gyűjtemény?

– Jelenleg ennek a raktári egységnek a felét tudjuk bemutatni. Önerőből nincs esély a bővítésre, a tanulmányi raktárat is Európai Uniós támogatásokból alakítottuk ki két év alatt. Abban az esetben, ha lesz lehetőség pályázni, akkor elérhetjük, hogy a raktári egység másik felét is a nagyközönség elé tárjuk.

– Kik látogathatják ezt a tanulmányi raktárat?

– Bármilyen érdeklődőt szívesen fogadunk. Az egyetlen kitételünk, hogy előtte a Laczkó Dezső Múzeum honlapján található elérhetőségen keresztül egyeztetni kell velünk, mivel nincs állandó nyitva tartásunk. Különösen a kutatókat, a valamilyen szakmai szempontból érdeklődőket várjuk nagy szeretettel, így például néptáncosokat, aki, viseleteket tanulmányozhatnak nálunk vagy a népi iparművészeket, akik tárgyakat, motívumokat másolhatnak, de számítunk a helytörténetkutatókra is. Az érdeklődők előzetes egyeztetés után kérhetik az intézmény szakmuzeulógusainak segítségét is. Emellett iskolásoknak szervezünk múzeumpedagógiai programokat is, amikről bővebb információt a honlapunkról lehet szerezni. De mint említettem nincs semmilyen kikötés. Aki felkeres minket és előre egyeztet velünk egy időpontot, annak a tanulmányi raktár szinte bármikor nyitva áll.

Horák János
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.