Az első játékrészben mindkét csapat a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, így kevesebb támadást láthatott a kilátogató publikum. A legnagyobb ziccert a mieinknek sikerült kihagyni, a vendégek pedig egy szabálytalanság után lőttek a hálóba, a találatot így nem adták meg. Varga végig remekelt a kapuban.
Hazai szempontból jól folytatódott a mérkőzés a pihenő után, hiszen, Bényi bombázott a kapuba a 21. percben egy szabadrúgást. Ez magabiztossá tette csapatunkat és tovább nőtt a mezőnyfölényük. A 28. percben egy kontratámadás végén Tar növelte kettőre az előnyt. Sőt, a hatodik szabálytalanság után járó tízméterest a kapus Varga vágta a hálóba, így megszerezte első futsal-találatát. A háromgólos hátrány miatt a Csömör a kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára, azonban csapatunk remekül védekezett, majd egy labdaszerzésből Pálfi passzolt higgadtan a hálóba. A 40. percben szépítettek a vendégek, de ez már nem befolyásolta győzelmünket.
Futsal NB I, alsóházi rájátszás, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rubeola FC Csömör 4–1 (0–0)
Március 15. utcai sportcsarnok, vezette: Csirke (Czinder, Ábrahám).
Veszprém: Varga T. – Bényi, Farkas, Leitold, Molnár I.. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Tar, Hazuga, Vas, Marosvölgyi, Bakay. Vezetőedző: Németh Gábor.
Csömör: Lakos – Kilik, Horváth B., Zoufal, Varga Cs. Csere: Smeló, Tősér, Hosszú, Dénes. Vezetőedző: Simon Péter.
Gólszerzők: Bényi (21.), Tar (28.), Varga T. (33.), Pálfi (37.), ill. Tősér (40.).
– Régóta várt győzelem született, amely a játék képe alapján teljesen megérdemelt. A csapat egységét bizonyítja, hogy két meghatározó játékosunk nélkül sikerült győzni – nyilatkozta Rajki Tamás ügyvezető elnök.
A másik mérkőzésen a DEAC megverte a Cső-Montage csapatát, így továbbra is kiélezett harc folyik az NB I-es tagság megőrzéséért. Csapatunk a következő fordulóban szabadnapos, legközelebb április 29-én (hétfő) 18:30-kor fogadja a Debrecent.
A meccs előtt írtuk: A gólvágók nélkül indulnak harcba