Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden jelentette be, hogy a kormány elküldte az Európai Bizottságnak az idei, aktualizált konvergencia-jelentését. A kabinet azzal számol, hogy a GDP idén 0,7 százalékkal bővül, míg jövőre 1,9 százalékos lesz a növekedés. A kormány számításai szerint idén és jövőre is 2,7 százalékos lesz a GDP-arányos államháztartási hiány.
MSZP: "hisszük, ha látjuk", hogy nincs szükség megszorításra
"Hisszük, ha látjuk" - reagált az MSZP arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter a konvergencia-jelentés keddi ismertetésekor azt mondta, nincs szükség további intézkedésekre a költségvetési egyensúly megteremtéséhez. A szocialisták az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, hogy gazdasági növekedés helyett folyamatos csökkenés van, új munkahelyek helyett még a régiek is megszűnnek, az államadósság nem csökkent, a költségvetést pedig a nyugdíjvagyon lenyúlásával, 30 új adóval és brutális lakossági megszorításokkal sikerült "egyensúlyba" hozni. A kétharmados Fidesz gazdaságpolitikája az elmúlt három évben eredmények helyett csak folyamatos megszorításokat hozott - olvasható a kommünikében. Az MSZP bírálja a kormányt azért is, mert - mint írták - egy átlagos családra mintegy félmillió forint pluszterhet rakott. A fogyasztókkal megfizettetett különadók, az európai rekordáfa, a legyengített forint miatt megugró törlesztő részletek fojtogatják a családokat - fogalmaztak.
LMP: a kormány csak elodázza a kockázatok kezelését
Az LMP véleménye szerint a kedden bejelentett konvergencia-programmal a kormány nem kezeli, csupán elodázza a bevételi oldalon jelentkező kockázatok kezelését – mondta a jelentésre reagálva sajtótájékoztatón Vágó Gábor. Az LMP-ben politizáló független képviselő azt mondta: a kabinet várja a növekedést, de annak eléréséhez kezelni kellene a bizonytalanságot és a belső kereslet problémáit, mert azok a GDP "visszaesésének, illetve stagnálásának" legfőbb okai. A konvergencia-programban viszont nem láthatóak érdemi változások és szerkezeti reformok – tette hozzá a politikus. Az LMP szerint az oktatásba való befektetés a leghatékonyabb – hangsúlyozta Vágó Gábor. Hozzáfűzte, hogy jelenleg nincsenek forráskivonásról szóló hírek, de ha a költségvetési tartalékot fél év alatt felélik, akkor "újabb megszorítások jöhetnek".
Jobbik: a siker láthatatlan
A Jobbik szerint a kormány sikerpropagandája ellenére a siker láthatatlan, hiszen az emberek életszínvonaluk és kilátásaik folyamatos romlásával szembesülnek. Volner János, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese kedden, közleményben reagált a gazdasági miniszternek az aktualizált konvergencia-programra vonatkozó nyilatkozatára. A jobbikos politikus azt írta: a kormány továbbra is csak arra koncentrál, hogy egyrészt eleget tegyen az Európai Unió elvárásainak, másrészt kommunikációs színtéren arathasson győzelmet. Szerinte a magyar gazdaság óriási strukturális problémákkal küzd, ezekről azonban a kormány igyekszik hallgatni. Nyilvánvaló, hogy a magyar reálgazdaság megerősítése, az EU-n kívüli piacok megszerzése és a magyar ipari és mezőgazdasági termelő kapacitások megerősítése nélkül csupán államháztartási szigorral nem lehet eredményeket produkálni - fogalmazott. "Ezt a jelek szerint sem Matolcsy Györgynek, sem Varga Mihálynak nem sikerült megértenie" - tette hozzá a képviselő. Közölte az is, hogy a Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárást folytató Európai Unió "éppen a jelenlegi diktátumaival kényszeríti bele a prociklikus gazdaságpolitikába a magyar kormányt", és bírálta a kabinetet, amiért szerinte nem érdemi hatású gazdaságélénkítő intézkedéseket hoz. Ugyancsak kifogásolta a kormányzati "hurráoptimizmust" és úgy fogalmazott: a Fidesz által becsült értékek rendszeresen eltértek a valós adatoktól. A Jobbik továbbra sem a Fidesz-kormány által folyamatosan tagadott megszorításokban látja a megoldást, hanem a tudatos és szakszerű gazdaságfejlesztési lépésekben - olvasható közleményében.
E14-PM: túlzottan optimisták a kormány számításai
Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség túlzottan optimistának tartja a kedden bejelentett konvergencia-programot, amelynek megvalósulásában szerinte - a valós adatokat és a várható folyamatokat figyelembe véve - nem lehet bízni. Jávor Benedek, az E14-PM választási szövetség társelnöke erre reagálva azt mondta, hogy a "matolcsyzmus tovább él", mert a kabinet még mindig megalapozatlan becslések és álmodozások köré tervezi a gazdaságpolitikáját. Szerinte a 2013-as költségvetés továbbra is "agyaglábakon billeg", miközben rengeteg a bizonytalansági tényező. A független képviselő hangsúlyozta: nem folynak be a sárgacsekk-adóból elvárt bevételek, ahogy az is kétséges, hogy mekkora összeg érkezik az elektronikus útdíjból. A tervezettnél alacsonyabb növekedés is csökkenteni fogja az államháztartás bevételeit, miközben lehet, hogy a telekommunikációs adót már idén el kell kezdeni visszafizetni - közölte. A kormány gazdaságpolitikai álmai eddig soha nem váltak valóra – jelentette ki a politikus, aki hozzátette: attól tartanak, hogy végül ugyanúgy módosítani kell a 2013-as adatokat, mint ahogy azt meg kellett tenni 2012-esekkel. Varga Mihálynak egyeztetnie kellene Orbán Viktorral arról, hogy mi történik az Európai Unióban – mondta Jávor Benedek, hozzátéve: amíg a miniszterelnök szerint az EU mély gazdasági válságban van és arrafelé nincs kitörési lehetőség, addig a nemzetgazdasági miniszter a magyar növekedés beindulását az eurózóna növekedésétől várja. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért úgy látja, hogy az év második felében újra kell majd tervezni a költségvetést – felelte egy kérdésre válaszolva Jávor Benedek.