Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A város, amit szeretnek

2013. április 16. 18:42
Veszprém jelenéről és jövőjéről tartott előadást Porga Gyula polgármester kedden, az Inno-Reál szövetség konferenciáján.

A polgármester az előadásában elmondta, az itt lakók szeretik Veszprémet és nem akarnak innét elmenni. Hozzátette, a település azon négy megyei jogú város közé tartozik, amelyeknek nem csökkent, hanem növekedett a lakossága. A politikus beszélt a Pannon Egyetem és az önkormányzat közötti együttműködésről is. Hangsúlyozta, Veszprémben a multinacionális cégek a gyártás mellett kutató és fejlesztő tevékenységet is végeznek, amik ide horgonyozzák őket.

A polgármester elmondta, a város fejlesztésében prioritást élvez a közlekedésfejlesztés, a kulturális turizmus, az innovációs gazdaságfejlesztés, a környezetminőség javítása, és az önkormányzati rendszer racionalizálása.

A politikus beszélt a belvárosi rehabilitációról is. Elmondta, ennek egyik fontos célja a funkcióbővítés. Kiemelte, a projektben 28 konzorciumi partnerrel dolgozik a város. „Nehéz összehangolni, de úgy gondoljuk, mindenképp megéri” – egészítette ki a polgármester.

Porga Gyula zárásként közölte, véleménye szerint nemcsak a kötelező feladatokat kell az önkormányzatnak ellátni, hiszen attól lesz élhető és vonzó a város, ha fordítunk rá pénzt és energiát.

Horák János
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.