Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akár kétszáz dolgozót is elküldhetnek a mentőszolgálattól

2008. március 25. 15:51 // Forrás: (MTI)
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) komoly infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket tervez a következő években, ugyanakkor dolgozói egy részétől, 100-200 embertől idén kénytelen megválni - mondta a szervezet főigazgatója kedden Pécsett, újságíróknak.
Az OMSZ az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2013-ig 11 milliárd forintot, ebből az első két évben 7 milliárdot költene 25 mentőállomás, köztük a szentesi légi bázis építésére, a pécsi légi bázis Szekszárdra telepítésére, valamint számos létesítménye átépítésére, felújítására, műszerek, eszközök beszerzésére - mondta Göndöcs Zsigmond.

A főigazgató, aki a baranyai mentőutókba egy olajipari cég adományaként kerülő tizenegy defibrillátor átadási ünnepségén vett részt, ezt azzal magyarázta, minderre az ellátás színvonalának növelése, illetve annak érdekében van szükség, hogy a mentőegységek 15 percen belül elérhessék a riasztás helyszínét.

Az OMSZ beadta pályázatát informatikai rendszerének 4,1 milliárd forint értékű fejlesztésére. Kedvező elbírás esetén korszerűsíthetik a mentési-bevetésirányítási rendszerüket, a mentőkocsikat műholdas helymeghatározó eszközökkel, valamint érintőképernyőkkel szerelhetik fel, ezzel is fokozva a mentés hatékonyságát, gyorsaságát.

Göndöcs Zsigmond kérdésre válaszolva kitért rá, hogy az OMSZ-nek a mentés és a betegszállítás január elsejei különválásával kevesebb a feladata, ez szükségessé teszi a kocsik számának csökkentését, dolgozók elbocsátását. A szervezetnek jelenleg 771 járműve van, 650 alá biztosan nem csökken, de ez 100-200 dolgozó elbocsátásával jár - mondta Göndöcs Zsigmond.

Füssy Angéla
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.