Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötszáz új fa az állatkertben

2013. április 18. 18:13
A fásítás fontosságára hívja fel a figyelmet a Lions Clubok Világszövetsége – Veszprémben az állatkert növényzetét bővítették.

A csütörtöki ünnepélyes faültetésen hét darab nagyságrendileg 4 méteres mezei juharfát ültettek el a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark átépítés alatt álló Afrika-kifutójánál a Veszprémi Lions Club tagjai, a HM VERGA szakemberei és a Lovassy László Gimnázium iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákjai. Az akció keretein belül további ötszáz molyhos tölgy és fekete fenyő csemete is földbe kerül a néhány évvel ezelőtti vihar által letarolt Fejes-völgyi részben.

Leitold László, Török László, Porga Gyula, Tengerdi Győző

Leitold László, a Veszprémi Lions Club elnöke a faültetés előtt elmondta, hogy a klub jó kapcsolatot ápol az állatkerttel, amely a város egyik legfontosabb turisztikai célpontja: a Veszprémbe látogatók hetven százaléka felkeresi a parkot.

Tengerdi Győző, a HM Verga vezérigazgatója jelezte: a cég mindig szívesen áll a civil kezdeményezések mellé, ha azok a VERGA szakmai segítségét kérik.

Porga Gyula polgármester – aki maga is kivette a részét a munkából - az összefogás szép példájának nevezte a közös faültetést. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokszínű együttműködés alakult ki, amelynek civilek, cégek és diákok is részesei lehetnek. Hozzátette: amikor fát ültetünk, a jövőnek hozunk létre valamit. A polgármester reméli, hogy amikor sok-sok év múlva a faültetésnél ma közreműködő diákok elhozzák az állatkertbe gyerekeiket majd unokáikat, büszkén mesélik majd el nekik, hogy ők is részt vettek az árnyat adó növények telepítésében.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.