Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem értik Bajnait a szocialisták

2013. április 19. 17:50 // Forrás: MTI
Az MSZP érthetetlennek tartja, hogy miért kellene még két hónapot várni arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel - mondta az MTI-nek Török Zsolt. A szocialisták szóvivője a fideszes Kocsis Máté szavaira is reagált, közölte: a demokratikus erők összefognak a kormányváltás érdekében.

Bajnai Gordon pénteken tette közzé azt az írását, amelyikben javasolta, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már nyáron kezdjék meg a tárgyalásokat és őszre hozzák tető alá az egyezséget az általa vezetett Együtt-PM szövetség és a szocialista párt között. Erre válaszul Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bejelentette, hogy már jövő hétfőre tárgyalásra hívja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, de Bajnai Gordon ezt az időpontot korainak tartotta.

Török Zsolt az MTI-nek azt mondta, érthetetlen, miért kell még két hónapot várni az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetségre. Ha Bajnai Gordonék valóban megegyezést akarnak, akkor az MSZP már hétfőn várja őket - jelentette ki.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján ezeket a híreket kommentálva kijelentette: formálódik a rezsicsökkentés-ellenes koalíció, és újra egymásra találtak azok, akik együtt tették tönkre az országot. Erre válaszul Török Zsolt azt mondta, hogy minden demokratikus erő összefog annak érdekében, hogy "leváltsák és elzavarják az Orbán-rezsimet". Hozzátette: a szocialisták egyébként mindig is támogatták a rezsicsökkentést.

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.