Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kinyitottak az első balatoni strandok

2013. április 21. 17:37 // Forrás: MTI
Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők.

Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek vasárnap azt is elmondta, hogy 122 centiméteres a Balaton vízszintje, és ragyogóan tiszta a tó vize.  A balatoni strandok közül az elsők között nyitott ki a szigligeti, ahol belépőjegyet még nem szednek, de már hét közben is várják a sétálókat, napozókat. A strandok zöménél még tartanak a kisebb-nagyobb karbantartási munkák, felújítások.

Az északi parton Balatonfüreden van folyamatban a legnagyobb fejlesztés. Több mint nyolcvanmillió forintos költséggel iszaptalanítják és újrahomokozzák mindkét városi strand medrét mintegy 40 méter szélességben a parttól, átlagosan 30 centiméter vastagságban. További ötvenmillió forintos fejlesztéssel modernizálják a város Esterházy strandját, a Kisfaludy strand keleti szélén pedig újabb lídós partszakaszt alakítanak ki, főként a gyerekeknek. Hasonló nagyságrendű a balatonfűzfői Föveny strand fejlesztése, százmilliós beruházással múlt század eleji hangulatot idéző, ugyanakkor korszerű, akadálymentesített főépületet alakítanak ki, és emelik a szolgáltatások színvonalát.

A zánkai községi strandon elsősorban a gyerekekre koncentrálnak az idei fejlesztéssekkel. A strand nyugati részén a partvédőmű 30 méteres szakaszának megbontásával homokfövenyes öblöt hoznak létre, amelyet fa cölöpsorral, földrézsűvel határolnak le. Alsóörsön újabb fűzfaárnyékolókat telepítenek, továbbá meteorológiai állomást hoznak létre webkamerákkal, amelyek információit az interneten is el lehet majd érni.  Révfülöpön mindkét strandon több száz négyzetméteres térkő burkolattal megnövelték a part menti sétányokat, nagyméretű homokozókat alakítanak ki, és a tervek szerint már júniustól lesz internet-hozzáférési lehetőség. Balatonszepezden kicserélik a meder homokját, Balatonalmádiban folytatódik a Wesselényi strand főépületének nyílászárócseréje és a pénztár rekonstrukciója.

A balatoni strandok jelentős része ingyenes, főként a déli parton, ahol minden településen akad szabad strand. A fizetős strandok többségénél még nem döntöttek az árakról az önkormányzatok, illetve üzemeltetők. Egyelőre annyi tudható, hogy a balatonszárszói központi strand továbbra is ingyenes marad, Keszthelyen az eddigi árak csökkentése is felmerült. Várhatóan több helyen maradnak a korábbi árak, de lesznek, ahol többe kerül a belépő, mint tavaly.

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.