
A tíz általános- és tíz középiskolás csapat a megye különböző településeiről érkezett, hogy összemérje tudását a katasztrófavédelem területén. Az elméleti feladatok mellett számos módon próbára tehették ügyességüket is. Homokzsákot pakoltak a Séd-patak partján, sérülteket láttak el, sebeket kötöztek, veszélyesanyag-ismeretből vizsgáztak, használtak fecskendőt, bekötött szemmel kerestek eszközöket a Benedek-hegy alatti egykori óvóhelyen és lakossági tájékoztató szöveget állítottak össze.

Bár a megszerzett tudás fele sem tréfa, katasztrófahelyzetben valóban életet és értékeket menthet a gyors cselekvés, a fiatalok egyúttal szórakoztatónak is találták a megoldandó feladatokat. Ritkán adatik meg az az élmény, hogy a Benedek-hegy alatt húzódó alacsony járatokban mászkálhassanak, kiváltképp ritkán tehetik ezt bekötött szemmel tárgyak után kutatva.

A véres kezű sérültek látványa sem roppantotta meg őket, magabiztosan látták el a fiktív sebeket. Már-már a Riviérát idézte a Séd partján zsákokból kiömlött homok: a gátépítésben még van hova fejlődni annak a csapatnak, akik ottjártunkkor próbálkoztak.

A megyei döntőn egyetlen veszprémi csapat sem vett részt. Ennek magyarázata talán az lehet, hogy a megyeszékhelyeken élő fiatalok ritkán találkoznak valódi katasztrófával, a téli hóviharok, tavaszi árvizek inkább a vidéken élőket fenyegetik.
