Ezt hétfői parlamenti sajtótájékoztatójukon Schiffer András és Vágó Gábor jelentették be. Schiffer András elmondta, az MSZP politikusai azzal indokolták távolmaradásukat, hogy nem írnak alá olyan kezdeményezést, amelyet a jobbikos képviselők szignáltak. A független képviselő közölte: megérti az érvelést, de ha az elmúlt húsz évben a „politikai elit asszisztálásával” nem loptak volna ki temérdek pénzt az országból, akkor a szélsőjobboldalnak ma nem lenne képviselete a parlamentben.
Vágó Gábor szavai szerint az MSZP és a Fidesz úgy fél az EU-s pénzek elosztásának kivizsgálásától, mit „ördög a szenteltvíztől”. A Fidesz és az MSZP azokat az oligarchákat képviselik, akik nem Magyarországon adóznak, akik miatt az egyszerű állampolgároknak, a kis- és közepes vállalkozásoknak sokkal nagyobb adóterhet kell viselniük – jelentette ki. Leszögezte, az LMP nem adja fel, é továbbra is azon dolgoznak, hogy összegyűljön a szükség 78 képviselői aláírás.
Schiffer András megjegyezte, az lenne az igazi megoldás, ha a parlament megszavazná azt a javaslatukat, amely alapján nem lehetne átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cégeket bejegyeztetni Magyarországon.