Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Medián: a többség inkább segítené a hajléktalanokat

2013. április 22. 15:55 // Forrás: MTI
A Medián közvélemény-kutató szerint a lakosság 69 százaléka szerint büntetés helyett inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és a megkérdezettek erről alkotott véleményét lényegesen nem befolyásolja a pártszimpátiájuk - közölte a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A hajléktalanokat segítő alapítvány felkérésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített országos, reprezentatív márciusi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a lakosság 69 százaléka szerint egyértelműen inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és csupán 2 százaléka szerint kellene inkább büntetni. A kormánypártok szimpatizánsainak kétharmada is inkább segítene az ilyen helyzetben lévőkön.

A Menhely Alapítvány közleménye kiemelte: csak minden harmadik ember gondolja azt, hogy a hajléktalanok maguk tehetnek a helyzetükről. Emellett az emberek csaknem kétharmadát azért zavarja a hajléktalanság, mert azt gondolják: jobb lenne, ha mindenkinek lenne hol laknia. A megkérdezettek 85 százalékának az a véleménye, hogy a hajléktalanokat is segíteni kellene, hogy megéljenek a munkájukból, 80 százalékuk szerint több emberi és szociális gondoskodás kellene, és 78 százalékuk hasznosnak tartaná több hajléktalanszállót építeni, illetve több szálláshelyet kialakítani. Továbbá a válaszadók 64 százaléka javasolta a kevésbé komfortos szociális bérlakásokat felajánlani a hajléktalanoknak, és 61 százalékuk valamilyen lakhatási támogatás lehetőségét tartotta hatékonynak.  Míg az emberek többsége inkább a segítség pártján áll, abban a kérdésben megosztottabb a véleményük, hogy ki kellene-e tiltani a hajléktalanokat a belvárosból, illetve törvényben kell-e szabályozni az életvitelszerű közterületen tartózkodást - olvasható a közleményben. A többség azonban nem támogatja ezeket a megoldásokat - tették hozzá.  A közleményben a felmérés megrázó eredményének nevezték, hogy a felnőtt korú lakosság 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van olyan ismerőse, rokona vagy családtagja, aki hajléktalan. Vagyis több mint 600 ezer embernek közvetlen tapasztalatai vannak erről az állapotról - emelték ki.

Mint írták, a hajléktalanok helyzetét évente felmérő Február Harmadika Munkacsoport idei adatfelvétele során csaknem tízezer hajléktalan ember is válaszolt ugyanezekre a kérdésekre. Az eredmények szerint a válaszadók 82 százaléka elsősorban munkát szeretne, 73 százalékuk valamilyen lakhatási támogatást, 72 százalékuk több hajléktalanszállót, 71 százalékuk kevésbé komfortos szociális bérlakásokat. Hozzáfűzték: bár a szállókon élő hajléktalanok és a közterületeken megkérdezett fedél nélküliek véleménye markánsan eltér arról, hogy rá kellene-e kényszeríteni a hajléktalanokat arra, hogy használják a hajléktalanszállókat, illetve ki kellene-e tiltani őket a belvárosból, döntő többségük nem ért egyet helyzetük ilyen kezelésével.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.