Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szobrok, hulladék, és hangoskodó fiatalok

2013. április 24. 11:38
A város több képviselője is részt vett a Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskolában rendezett keddi fórumon, ahol szó esett a közbiztonságról, a belváros rehabilitációról, valamint ismét előkerült a lomtalanítás kérdése is.

Ismét a házhoz jövő lomtalanításról

Akik nem lehunyt szemmel járnak-kelnek Veszprémben, vagy legalább addig kinyitják a szemüket, amíg elolvassák a portálunkat, már szinte biztos, hogy tudomást szereztek a házhoz jövő lomtalanításról. Azonban ez a téma a legtöbb Veszprémi háztartást érinti, úgyhogy nem lehet róla eleget beszélni. Ezúttal Gönczi Zoltán, a VKSZ Zrt. Hulladékgazdálkodási Üzemének vezetője szólt a témáról. Elmondta, nem számít lomnak a veszélyes hulladék, a zöldhulladék, valamint az a hulladék, ami méreténél fogva belefér a kukába. Kiemelte, ha felhívjuk a VKSZ zöld számát, akkor az ügyintéző több kérdést is fel fog tenni, hogy a házhoz jövő lomtalanításkor ne szembesüljön senki sem azzal, hogy nem szállítanak el valamit, mert az veszélyes hulladék. A hulladékgazdálkodási üzemvezető hangsúlyozta, a kézből kézbe való átadást mindenképp igazolni kell. Elhangzott, ők úgy vették észre, hogy ennek az eljárási módnak nincs hátránya, hiszen a város is tiszta lesz, megszabadulunk a lomisoktól, nem kerül veszélyes hulladék a közterekre, valamint több időnk lesz a lomtalanításra. Gönczi Zoltán hozzátette, biztosan adódnak majd problémák, de reméli, a pozitív változások ezt feledtetni tudják.

A közönségből kérdést tettek fel a királyszentistváni hulladéklerakó helyzetével kapcsolatban. Megtudhattuk, szemetet már fogad a telep, és hamarosan teljes mértékben üzembe is állhat. Azokra a kifogásokra, miszerint drágább lesz így a hulladék elszállítása Gönczi Zoltán úgy reagált, hogy szeretné, ha a gyerekei még fürödhetnének a Balatonban, és szeretne az útódainak egy kulturált, szép világot hagyni, ez pedig pénzbe kerül. A fórumot vezető Némedi Lajos alpolgármester is e vélemény mellé állt.

Hangoskodó fiatalok ellen mit lehet tenni?

Barta Richárd rendőr zászlós beszámolt a belváros közbiztonságáról. Elmondta, a polgárőrökkel és a közterület-felügyelőkkel közös járőröket szerveznek, és rendszeresen tartják a kapcsolatot. Hozzátette, ez sokat javított a lakók biztonságérzetén. Elhangzott, a rendőrség hétvégén megerősített szolgálattal van jelen Veszprém utcáin. Megtudhattuk, ha valaki kihívja őket, minden alkalommal igyekeznek reagálni, és senkinek a bejelentését nem hagyják figyelmen kívül. A rendőr zászlós közölte, városunk a statisztikai adatok szerint a legbiztonságosabb megyeszékhelynek számít az országban.

Barta Richárd

A fórum résztvevői azonban úgy érezték, a hangoskodó fiatalok, kocsmából kijövő részegek, verekedő hajléktalanok zavarják Veszprém békéjét. Barta Richárd hangsúlyozta, ha akármilyen hasonló dolgot észlelnek, akkor hívják a rendőrséget és kimennek. Kiemelte, csak akkor tudnak a visszatérő problémák ellen tenni, ha a tudomásukra jut. Azonban a hangoskodás ellen csak megfelelő zajszintmérés után van lehetőség fellépni, ehhez pedig gyakran több bejelentés is kell. A közönségből elhangzott egy kérdés egy bizonyos rokkant koldussal kapcsolatban is. Többen látták ugyanis, hogy úgy hozzák őt valahonnét kocsival. A zászlós elmondta, tudomásuk van arról, hogy a kolduló nem helyi állampolgár, rendszeresen igazoltatják őt, és jelenleg is vizsgálják az ügyét.

Mi a helyzet az önkormányzattal?

A fórumon Porga Gyula polgármester beszámolt a város jelenlegi helyzetéről. Megtudhattuk, rengeteg terhet vett le a város válláról, hogy az állam átvállalta az adósságaik egy részét, így már legfeljebb csak fejlesztésre kell hitelt felvenni, fenntartásra nem. A polgármester elmondta, a belváros rehabilitáció szeptember végéig készül el. Hozzátette, az időpont több külső körülmény miatt csúszott el így. A közművezetékek nem ott voltak, ahol a térkép mutatta őket, kiderült, hogy a Match áruház töltésre épült, megtalálták a pincét, ezért folyamatosan újra kellett engedélyeztetni a terveket – sorolta a politikus. Némedi Lajos alpolgármester hangsúlyozta, ekkora együttműködés még sosem volt az önkormányzat és az állam között. Hozzátette, hatalmas szerepe van ebben dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, aki folyamatosan figyeli Veszprémet és igyekszik egyengetni a város útját.

Némedi Lajos

Mit mondanak a képviselők a saját választókerületükről?

Baumgartner Lajos, a 9. választókerület képviselője elmondta, a környezet szép, de az épületek állaga romlik, valamint az Egyetem út is az intézményhez méltatlan állapotban van. Hozzátette, célja, hogy ezen javítsanak. Elhangzott, tervei között szerepel a választókerület virágosítása is.

Baumgartner Lajos

Halmay György a 11. választókerületből közölte, igyekeznek a Séd-völgybe még több fát ültetni. A városrész emellett padok cseréjére szorul, valamint az Endrődi lakótelepen található játszótéren új homokozót kell építeni.

Némedi Lajos alpolgármester, akinek a hatásköre alá a 10. választókerület tartozik kijelentette, nagy problémát jelent a lordok háza mögötti sok szemét, amit azonban úgy tűnik, hamarosan meg tudnak oldani. Megtudhattuk, van kilátás a húszemeletes megújítására is.

Halmay György

Galambok és szobrok

A képviselők beszámolója után a lakók tehettek fel kérdéseket. Több lakó kifogásolta a galambok jelenlétét a belvárosban, mivel ezek az állatok összekoszolnak mindent. Kovács Zoltán, a városüzemeltetési iroda vezetője elmondta, ez egy komplex probléma. Ugyanis ha valahonnét elűzzük ezeket a madarakat, azok máshol jelennek majd meg és okoznak kellemetlenségeket. Némedi Lajos alpolgármester a témával kapcsolatban kifejtette, lehetségesnek tartja, hogy 20-30 év múlva a galambok elszaporodása lesz a városok legsúlyosabb problémája. Kiemelte, minden eszközt fel kell használni arra, hogy ezt megakadályozzuk.

Porga Gyula

Az egyik jelenlévő felhívta arra a figyelmet, hogy Veszprém annak ellenére, hogy a királynék városa, kevés Gizellát, vagy egyéb történelmi személyt ábrázoló szoborral rendelkezik, főleg hiányolja az országzászló emlékművet. Porga Gyula polgármester erre úgy reagált, hogy a város nem a szobraitól nyeri el személyiségét, hanem mi adjuk neki a lelkületet. Ez alapján pedig Veszprém a királynék városa – jelentette ki a politikus. Az országzászló emlékműről pedig elmondta, szeretnének egyet építeni, de még nem tudják, hova lehetne elhelyezni. Hozzátette, az országzászló emlékmű leendő helyéről várják a lakosság javaslatait.

Horák János
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.