NAPIREND ELŐTT
„A hónap eseménye”: 20 éves a Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete. A civil szervezetet bemutató kiállítás megtekinthető a városháza aulájában.

Kapcsolódó cikkünk
- Húsz év színei
Kérdések, interpellációk, felszólalások
Hartmann Ferenc (MSZP) az az Országos Területrendezési Tervről intézett interpellációt. Az OTrT felülvizsgálata azonban nem csak a repülőtér ellentmondásos besorolása miatt, hanem a közúti-, (bennünket elsősorban a 8-as és 82 –es főutak érintenek és érdekelnek,) vasúti közlekedés, hulladék-, erdőgazdálkodás okán is lényeges Veszprém és térsége számára.
Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy az OTrT felülvizsgálatakor nem elsődleges szempont a koncepcionális megújulás, a módosítási tervezet kizárólag a jogszabályi változások átvezetésére szolgál. Ezzel együtt jelezte, hogy a választ a Belügyminisztériumnak a megadott határidőn belül elküldték.
Hartmann Ferenc ellentmondást vélt felfedezni a Belügyminisztérium, a Fejlesztési Minisztérium és a polgármester válasza között, hasznosnak tartaná, ha a határozat-javaslatot a városstratégiai bizottság véleményezné, a közgyűlés foglalkozna vele.
Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) a nemrégiben gyilkosság előkészítése miatt letartóztatott H. Tamás ügyében intézett interpellációt a polgármesterhez. Mivel volt képviselőről beszélünk, véleményem szerint nem maradhat csendben a jelenlegi többsége sem a képviselőtestületnek, sőt joggal várja el Veszprém lakossága, hogy a város vezetése (az önkormányzat) tájékoztassa ebben az ügyben. A Jobbik egy vizsgálóbizottság felállítását javasolta a volt képviselő önkormányzati munkájának átvilágítására.
Porga Gyula elmondta, hogy minden a város által megkötött szerződés nyilvános, elérhető, bárki átnézheti ezeket. Javasolta a képviselőnek, hogy ha bármi törvénysértőt talál, tegye meg a szükséges lépéseket.
Forgóné Kelemen Judit szerint közösen kellett volna a közgyűlésnek állást foglalnia az ügyben.
Tárgyalja-e az önkormányzata a Budapest- Brusznyai- Mártírok útja csomópont és a Mártírok- Bajcsy-Zsilinszky- Kórház utcai csomópontok körforgalommá alakításának terveit? - kérdezte Hartmann Ferenc. A képviselő arra kíváncsi, hogy a tervek elkészültét megelőzte-e bármilyen előkészítő munka?
Kapcsolódó cikkünk:
- Újabb köforgalmak a belvárosban
Porga Gyula elmondta: büszkék lehetünk arra az intenzív fejlesztési ritmusra, ami a városban az elmúlt években megvalósult. Az említett csomópont szerepel a jelenleg hatályos tervben és az Integrált Városfejlesztési Stratégiában is. A terveket és a szükséges előzetes felméréseket egy győri társaság nyerte el nyílt közbeszerzésen. Az anyaggal foglalkozott a városstratégiai bizottság, és értelemszerűen a tervtanács is, amely még módosításokat is javasolt a tervezőnek. Ahogy minden ilyen tervezési folyamatban, ezúttal is végrehajtottak minden szükséges egyeztetést és előkészületet.

Milyen szerepet kap a Veszprémi Petőfi Színház a város kulturális koncepciójában? - kérdezte Gerstmár Ferenc (LMP). Oberfrank Pál igazgatónak a szníházi világnapra írt szavait idézte: „a színház nehezen tűri, ha nemtelen támadások, meg nem értés, szakszerűtlen, felületes döntések révén magára marad a mindennapok küzdelmeiben.” Van-e tudomása a polgármesternek nemtelen támadásokról, szakszerűtlen, felületes döntésekről?
Porga Gyula véleménye nem változott az elmúlt években a Petőfi Színház kulturális szerepéről, ami maximálisan meg is tud felelni ennek az elvárásnak, a bérletesek száma folyamatosan emelkedik. Elsőként a kulturális élet szereplőinek kell elmondaniuk, mit gondolnak a saját működésükről, céljaikról, feladataikról, majd erre alapozva kívánja az önkormányzat a kulturális koncepciót megalkotni. A városvezetés részéről semmilyen támadás nem érte a színházat.
Gerstmár Ferenc jelezte, kérdése nem arra vonatkozott, hogy a városvezetés részéről volt-e bármilyen támadás, ezt ő sem gondolja, inkább arra kíváncsi, hogy a városnak megvannak-e az eszközei, hogy megvédjék a színházat a nemtelen támadásoktól.
Magyarország városainak jelentős része küzd a közterek, beépített városrészek közterület-név rendezésének problémájával – véli Nagy Piroska (független). A megújuló városrészeken javasolja egy világos, követhető közterület elnevezés felépítésével újfent megteremthetné a könnyebb tájékoztatást a tűzoltók, rendőrök, mentők vagy a lakosság számára.
Porga Gyula elmondta, folyamatosan fogadják a javaslatokat, az érintett munkacsoport folyamatosan foglalkozik a témával, ugyanakkor a polgármester nem tud támogatni olyan utcanév-változtatásokat, ami sok lakó számára jelent nehézséget, költséget. Új utcanevek bevezetését elsősorban az újonnan kialakuló közterületek esetében látja megvalósíthatónak.
Nagy Piroska jelezte: ő is pontosan arra gondolt, hogy a névvel még nem rendelkező közterületeket nevezzék el, hogy például segélykérés esetén jobban be lehessen határolni az érintett területeket.
Katanics Sándor (DK) arról érdeklődött, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata idén szervez-e a Veszprémben élők számára május elsejére a munka ünnepére ingyenesen látogatható programokat, majálist, vagy más szervezeteknek nyújt-e bármiféle segítséget ezen az ünnepnapon szabadidős programok szervezéséhez?
2013. május 1-je Veszprémben
Családi majális a Veszprémvölgyben
A Várfok Alapítvány szervezésében egész napos ingyenes rendezvény az érdeklődők számára. A KERT Bisztró, Játszóház, Pólófestés, Pörgettyűs képfestés, Ugrálóvár, Táncbemutató, Koncertek.
VEN majális 17h-ig ingyenesen látogatható programokkal
Sportbemutatók és versenyek, ügyességi vetélkedő, VEN Csapatok bemutatkozása, Veterán mustra, a Veszprémi Motoros egyesület szervezésében, Játék és muzsika, Füstös Majális - Nemzetközi vizipipa-találkozó a VEN-en. VENdőrség és Egészségpont a Veszprémi Rendőrkapitányság, a Tisztiorvosi Szolgálat Veszprém és az Alkohol és Drog Ambulancia vezényletével egész héten és még sok érdekes program várja az érdeklődőket.
Veszprémi Állatkert
Május elsején már látogathatóak lesznek a Veszprémi Állatkert legújabb infrastrukturális fejlesztései, illetve az immár teljesen körbejárható 15 000 m2 nagyságú, egy fedett kilátóhellyel bővült Afrika szavanna kifutó állatai is megtekinthetőek lesznek. Új szolgáltatással is bővül az Állatkert. Az új vendégforgalmi bejárat mellett egy gyermekeknek épített kalandpark várja azokat a bátor 150 cm-nél alacsonyabb gyerkőcöket, akik szívesen kúsznak, másznak, egyensúlyoznak egy 30 akadályból álló, fákra erősített kalandpályán.
Porga Gyula emlékeztetett: az önkormányzat nem szokott majálist szervezni, ezt általában civil szervezetek veszik a kezükbe. Veszprémben szinte minden hétvégén rendeznek különböző programokat, így nem jut kiemelt szerep a majálisnak. A felmerülő igényeket a piac ki fogja elégíteni.
Katanics Sándor szerint a jelenleginél sokkal jobban kellene támogatni a hagyományos programok szervezését.
Katanics Sándor ügyrendi hozzászólásában jelezte, hogy Némedi Lajos alpolgármester rezsicsökkentéssel kapcsolatos napirend előtti felszólalása nem felel meg az SZMSZ azon kritériumának, miszerint csak a város életét közvetlenül érintő sürgős, a napirenden nem szereplő ügyekről lehet szó. Porga Gyula polgármester szerint a rezsicsökkentés pontosan ilyen ügy.
Némedi Lajos alpolgármester (Fidesz-KDNP) napirend előtti hozzászólásában a rezsicsökkentésről beszélt. Kár lenne eltagadni, hogy léteznek kritikus hangok ezért itt is szót kell ejteni arról: mi szükség van tulajdonképpen a rezsicsökkentésre? Magyar, s köztük veszprémi emberek, több mint egy millió honfitársunk állt eddig ügyünk mögé – éreznünk kell, hogy a belénk vetett bizalmuk egyszersmind kötelességet ír elő nekünk – fogalmazott a politikus. Az ellenzőknek azt javasolta, hogy beszéljenek azokkal a családokkal, akik számára a legkevésbé sem mindegy, hogy 2013 januárjától, majd várhatóan 2013 második félévtől 10 illetve további 10-20 %-kal kell kevesebbet fizetniük gáz, villany, víz és kéményseprési költségekre, majd döntsék el, tényleg szemfényvesztésről van-e szó. Hozzátette: az elmúlt hónapban több ezer veszprémi írta alá a Fidesz-KDNP ívét, a képviselőknek így tenniük kell a dolgukat, és képviselniük kell választóik érdekeit, akaratát.

Az alpolgármester egy-egy aláírásgyűjtő ívet adott az ellenzéki politikusoknak, akik nem írták alá azt.
Gerstmár Ferenc indítványt nyújtott be települési oktatási kerekasztal megalakítására. Úgy gondolja, hogy az önkormányzatnak továbbra is érdeke és felelőssége a közoktatás minőségének biztosítása. Ennek érdekében az érintett szereplők bevonásával konzultatív testületet hozna létre a képviselő.
Kapcsolódó cikkünk:
- Települési Oktatási Kerekasztalt kezdeményezett az LMP
Porga Gyula szerint nincs kaotikus állapot a közoktatásban, azzal persze mindannyian tisztában vagyunk, hogy egy nagy rendszer átalakítása zajlik. A városi önkormányzat működtet egy ifjúsági- oktatási és sportbizottságot, ez betölti azt a szerepet, amelyet a képviselő felvázolt. Az érintett intézmények vezetőinek lehetősége van a bizottság ülésén részt venni.
Gerstmár Ferenc szerint javaslata éppen azért fontos, hogy ne is jussanak el a kaotikus helyzetig.
A közgyűlés az indítványt nem támogatta.
Katanics Sándor emlékeztetett: már egy hónappal ezelőtt is téma volt a központi ügyelet költözése, amelynek végső határideje március 31. lett volna. Akkor a polgármester arra utalt, hogy a tárgyalások már végső fázisukba jutottak, hamarosan várható megállapodás. A képviselő ismét javasolta, hogy a közgyűlés napirendjén is foglalkozzon az üggyel, amely már egy éve megoldatlan. Az ügyeletet ellátó orvosok ügyvédje kifejezte: nem érzik úgy, hogy az önkormányzat tárgyalna velük. Úgy gondolják, hogy a kórházban biztosított feltételek kevésbé alkalmasak, mint a központi ügyelet jelenlegi, Cserhát lakótelepi helyszíne.

Porga Gyula emlékeztetett, hogy a háziorvosokkal történő egyeztetés nem könnyű műfaj - kiváltképp ha ötvenhét orvossal kellene megegyezni. Volt idő, amikor az elhúzódó tárgyalások miatt a háziorvosok perre mentek, ezúttal ezt szeretnék elkerülni. Mindeközben az ügyeleti ellátás zavartalan a városban. Ha lesz megállapodási tervezet, akkor azt természetesen a közgyűlés is tárgyalni fogja, de csak olyan előterjesztés kerül majd a képviselők elé, ami gondosan elő van készítve.
Gerstmár Ferenc úgy érzi, a lakosság nem kapott pontos tájékoztatást arról, hogy miért csúszik a költözés, hiszen már 2012. szeptember elseje óta emelt színvonalon a kórházban kellene működnie az ügyeletnek. Ezzel szemben most újabb csúszás következett be, immár 2013. december 31-je az új határidő.
Hartmann Ferenc a napirenddel kapcsolatban jelezte: nem tud tiszta lelkiismerettel dönteni a Ranolder-díj adományozásáról, a sajtóban ugyanis május 31-ig jelezték a javaslatok leadási határidejét, ezért kérte a döntés elhalasztását.

Halmay György (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy valóban tévesen jelent meg az időpont a városi lapban, ezt azonban a város honlapján módosították. Március 31. után nem érkezett új javaslat. Katanics képviselő úr az interneten kioktató stílusú írást tett közzé ahelyett, hogy jóhiszeműen jelezte volna a problémát a városházának. A képviselő ugyanezen írásában április 31-ét jelölte meg határidőnek. Mivel április az idén is csak harminc napos, így elképzelhető, hogy Katanics képviselő úr is épp olyan hibát követett el, mint a titkárság dolgozói, így érdemes lenne méltányosabban viszonyulnia az ügyhöz.
Katanics Sándor szerint lett volna etikusabb megoldás annál, mint hogy az eredetileg meghirdetett határidőt megváltoztatják. Jó szándékkal szeretett volna olyan javaslatot tenni, amivel korrigálni lehetett volna a tévedést. Úgy gondolja, hogy a jelenlegi eljárás etikátlan.
A közgyűlés nem vette le napirendjéről az érintett napirendi pontot.
NAPIREND SZERINT
1. Beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról és a 2012. évi zárszámadásról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Letöltések
- A beszámolót tartalmazó előterjesztés (.doc)
- A beszámoló táblázat (.xls)
2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetésének módosítása és döntés könyvvizsgálói pályázat kiírásáról
A 2012. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadásával egyidejűleg indokolt a költségvetés módosítása, elsősorban a pénzmaradvány miatt, de egyéb időközben bekövetkezett változások miatt is. Az Önkormányzat állami támogatása 137.503 eFt-tal emelkedik, a támogatásértékű működési bevételek összege 29.708 eFt-tal emelkedik, a támogatásértékű felhalmozási bevételek összege 1.380.615 eFt-tal emelkedik. A céltartalék terhére fejlesztési feladatokra történő átcsoportosítást (709.001 E Ft), a választókerületi keretből a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság által jóváhagyott feladatokra 7.323 eFt-ot felszabadítását, valamint a 2012. évi maradvánnyal (12.102 eFt-tal) az előirányzatok megemelését javasloják.
4. A) Veszprém Csererdő területe egy részének településrendezési tervi módosításához kapcsolódó Településrendezési Szerződés jóváhagyása
B) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Településszerkezeti Tervének jóváhagyásáról szóló 241/2003. (XII.18.) Kh. módosítása és Veszprém Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 61/2003. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítása (Veszprém Csererdő területének egy részét érintő Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat módosítása)
A lakossági fórum után a Csererdei Baráti Kör tagjai és csererdei lakosok képviselői egyeztetést kezdeményeztek a polgármesterrel, a területi önkormányzati képviselővel és a kérelmezőkkel a területet érintő módosításokkal kapcsolatosan. Az egyeztetésen az a megállapodás született, hogy a módosítás elfogadásának feltételeként településrendezési szerződés készüljön, amelyben a kérelmezők vállalják, hogy a területek értékesítése, apportálása, hasznosítása során, vagy beépítésének megindítása előtt a terület, vagy telek értékének 10 %-os nagyságrendjében költség hozzájárulást biztosítanak a Házgyári úti csomópont és közlekedési elemek fejlesztéséhez. Ezt az összeget - a mellékelt szerződéstervezetben foglalt feltételek alapján - az Önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni, azzal a megjegyzéssel, hogy a fejlesztésre szánt, átvett pénzeszköz felhasználásának célja, a Házgyári úti csomópont fejlesztése.

A szerződéstervezetet előzetesen leegyeztették a kérelmezők jogi képviselőjével, a Cseredei Baráti Kör és lakosság képviselőivel. A Városstratégiai és Városmarketing Bizottság ülésén a lakók képviselője jelezte, hogy a szerződéstervezetben szereplő, 8705 hrsz-ú terület esetében a tulajdonosi kör nem teljes körűen van feltüntetve. A tervezetet módosították és kiegészítették.
Horváth Gábor városi főépítész elmondta, hogy a településrendezési szerződést egy lakossági észrevétel miatt változtatni kellett. A tulajdonosi bizottság rendkívüli ülésén tárgyalta a módosítást és azt elfogadásra javasolja.
5. A) Megállapodás jóváhagyása a Veszprém, belterület 8. hrsz-ú ingatlanon lévő társasház („Bástya Üzletház”) bővítésével kapcsolatban
B) Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek több témát érintő módosításáról
C) Döntés a Településrendezési eszközök partnerségi egyeztetéseinek szabályairól Veszprém több területét érintő településrendezési eszközök módosításával kapcsolatban
A Bástya Üzletház többségi tulajdonosa a Városközpont Üzletház Kft. egy bővítési szándékkal kereste meg az Önkormányzatot és arról adott tájékoztatást, hogy a belváros-rehabilitációhoz kapcsolódó profilú homlokzatmegújítást kíván végrehajtani. Az épület felújítása a belső kialakítás vonatkozásában már részben megvalósult, másrészt pedig a külső megjelenés tekintetében szükségessé vált és ezért városképileg támogatandó elképzelés. Az épület északi és keleti irányú bővítésének a végrehajtására az előzetes egyeztetések szerint két ütemben kerülhet sor, tekintettel arra, hogy az északi bővítéshez kapcsolódó tulajdonjogi és szabályozási (építési övezeti besorolás) feltételek jelenleg még nem állnak rendelkezésre. Az épület keleti oldala felőli bővítést a „történelmi allegória” szoborcsoport irányába a beruházó oly módon kívánja megvalósítani, hogy az épület földszintjének az alapterülete az emeleti alapterülettel azonos nagyságban, vagyis a telekhatár vonaláig kerülne beépítésre. Ennek a megoldásnak a megvalósítására a településrendezési eszközök módosítása nélkül is lehetőség van, tekintettel arra, hogy a bővítést a beruházó a saját területén és ingatlanán végzi el. Az épület keleti irányú bővítése ily módon 2013 évben megvalósulhat, a műszaki kivitelezést a belváros rehabilitációs munkálatokkal kell összehangolni. A társasház a Kossuth Lajos sétálóutca felőli északi irányú homlokzatmegújítás és bővítés városképi szempontból szintén indokolt a meglevő előtető kinyúló síkjának a mértékéig.

Az északi oldalon megvalósításra tervezett beépítési vonal városképi szempontból egyrészt előnyös képet mutat, másrészt az emelet meglevő visszahúzott tömege az épülettömb keleti oldali lezárását biztosítja. Az északi bővítés pontos építészeti kialakítása a későbbi tervezési fázisok során tisztázódhat.
Forgóné Kelemen Judit szomorúan veszi tudomásul, hogy egyre csökken a közterületek felülete a városban.
Porga Gyula ellenben örül, hogy a belvárosi rehabilitáció esetében is vannak kapcsolódó magánberuházások. A vállalkozók érzik a felelősségét annak, hogy a megújuló közterületen található épületek is az új látványhoz igazodva alakuljanak át.

6. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatói pályázatának elbírálása
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár jelenlegi igazgatójának, Pálmann Juditnak a vezetői megbízása 2013. június 30-án lejár. A pályázati felhívást 2013. február 2-án közzétettük a KSZK internetes oldalán, továbbá a Veszprém Megyei Naplóban, a Veszprémi 7 Napban és a városi honlapon is.
A benyújtás kitűzött határidejéig, 2013. március 28-ig egy pályázat érkezett, határidő után nem érkezett pályázat. Határidőre Pálmann Judit nyújtotta be pályázatát. a megyei könyvtár igazgatójának vezetői megbízásához (és annak visszavonásához) a miniszter előzetes egyetértése szükséges, a közgyűlési döntést mint a fenntartó javaslatát haladéktalanul meg kell küldeni az Emberi Erőforrások Miniszterének. A törvényi passzus szerint amennyiben a Miniszter 30 napon belül nem hoz döntést, úgy kell tekinteni, hogy a javaslatban foglaltakkal egyetért. Ezt követően, várhatóan 2013. május végén-június elején adható át a határozott időre, 5 évre szóló, 2013. július 1-jétől 2018. június 30-ig érvényes vezetői megbízás.
Katanics Sándor kérte az intézményvezetőt, hogy számoljon be a fenntartóváltás első tapasztalatairól.
Pálmann Judit elmondta, hogy az elmúlt két évben három fenntartónál is szerepelt az intézmény, a megyei önkormányzattól előbb központi, majd városi fenntartásba került az Eötvös Károly Megyei Könyvtár. A folyamatosan változó körülmények megedzették a könyvtár csapatát, és rugalmasan tudtak alkalmazkodni az új fenntartóhoz.
Porga Gyula elmondta, hogy a megyei könyvtár kevésbé látványos, ám fontos és magas színvonalú szolgáltatást nyújt.
Katanics Sándor az intézményt fontosnak tartja, és örömmel fogadta, hogy a könyvtár városi fenntartásba került. Tapasztalatból tudja, hogy könnyebb az interneten olvasni, könyveket megtalálni, ugyanakkor fontos, hogy a fiatalok is megismerjék az olvasás élményét, ehhez sok sikert kíván az igazgató-jelöltnek.
7. Döntés a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye intézményvezetőjének megbízásáról
A Közjóléti Bizottság a 15/2013. (I. 21.) határozatával döntött a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye intézményvezetői pályázatának kiírásáról. A döntést követően dr. Mohos Gábor jegyző a jogszabályi előírásoknak megfelelően gondoskodott a pályázati kiírás megjelentetéséről a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán, a Szociális Közlönyben, az Oktatási Közlönyben, az Önkormányzat honlapján és a Veszprémi 7 Napban.
A pályázat benyújtásának határideje 2013. március 28-án lejárt. A pályázati kiírásra a beadási határidőig egy pályázat érkezett, amely megfelelt a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek. A pályázó Krámli Ida a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézményének jelenleg megbízott intézményvezetője. Végzettsége szerint általános szociális munkás, oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár. A véleményező bizottság tagjai egybehangzóan megállapították, hogy a pályázó az értelmi fogyatékos személyek ellátása terén szerzett szakmai és vezetői tapasztalata, valamint a magas színvonalon elkészített szakmai programja és fejlesztési elképzelései alapján alkalmas az intézményvezetői állás betöltésére.
Némedi Lajos alpolgármester elmondta: kevés olyan intézményvezetői kinevetést tud olyan jó szívvel támogatni, mint Krámli Idáét, aki fontos feladatot lát el a város életében.
Katanics Sándor szintén hangsúlyozta, hogy a társadalomban kiemelten fontos feladatról van szó, amihez eredményes munkát kívánt.
Stigelmaier Józsefné (Fidesz-KDNP) kifejtette: akinek hozzátartozóját itt gondozzák, azok nyugodt szívvel bízzák szeretteiket az áldozatos munkát végző dolgozóknak.
Porga Gyula ismét elmondta, hogy ritkán kerül címlapra az intézmény, de nélküle kevesebb lenne a közösségünk.

8. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése
2012. évben folytatott vizsgálatok eredményeképpen az ellenőrzött területről kialakított minősítések: megfelelő, korlátozottan megfelelő, gyenge kategóriában tartoznak.
Az ellenőrzéssel kapcsolatos tapasztalatokat Nagy Piroska bizottsági elnök ismertette.
Megfelelő minősítést kapott:
A 2012. évi rendszerellenőrzés során:
A KNK és hozzá tartozó intézmények 2011. évi beszámolója
a Veszprémi Középiskolai Kollégium 2011. évi beszámolója
a Lovassy László Gimnázium 2011. évi beszámolója
a Táncsics M. Szakközépiskola 2011. évi beszámolója
az Ipari Szakközépiskola 2011. évi beszámolója
a Vetési Albert Gimnázium 2011. évi beszámolója
a Bóbita Körzeti Óvoda
a Csillag Úti Körzeti Óvoda
a Vadvirág Körzeti Óvoda
az Egry Úti Körzeti Óvoda
a Ringató Körzeti Óvoda
a Kastélykert Körzeti Óvoda
a Nevelési Tanácsadó
a VMJV Egyesített Bölcsődéje
A normatíva ellenőrzés során:
a Veszprémi Középiskolai Kollégium
a Jendrassik-Venesz Szakközépiskola és Szakiskola
a Kastélykert Körzeti Óvoda
Pénzügyi ellenőrzés során:
a Művészetek Háza költségvetés tervezése
Városi Művelődési Központ és Könyvtár költségvetés tervezése
Teljesítmény ellenőrzés során:
a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. gazdálkodása
Az Európai Uniós projektek ellenőrzése során:
a TÁMOP „Pedagógusképzés” című projekt vizsgálata három intézménynél (a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában, a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában, a Lovassy L. Gimnáziumban)
a Körforgalmi csomópontépítés és hídfelújítás projekt (Városfejlesztési Irodánál)
a Hivatásforgalmi kerékpárút projekt (Városfejlesztési Irodánál)
A Polgármesteri Hivatalnál ellenőrzöttek közül:
A helyi adóbevételek tervezése (Adóhivatalnál)
A 2012. évi személyi juttatások tervezése (Jegyzői Irodánál)
A városüzemeltetési tevékenység (Városüzemeltetési Irodánál)
Korlátozottan megfelelő minősítést kapott:
A 2012. évi rendszerellenőrzés során:
A VMKK és hozzá tartozó intézmények beszámolója
Az Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézménye
A VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény
Polgármesteri Hivatalban ellenőrzött folyamatok közül:
A közérdekű adatok közzététele (Stratégiai és Vagyongazdálkodási Csoport )
A választókerületi és a Turisztikai keretből céljelleggel nyújtott önkormányzati támogatások felhasználása. (Városüzemeltetési Iroda, Titkárság)
A 2012. évi költségvetési támogatások igénylése (Oktatási és Sportiroda)
Pénzügyi ellenőrzések közül:
A Kabóca Bábszínház költségvetési tervezése
Teljesítmény ellenőrzések közül:
Az OEPMSZSZ felújítási tevékenysége
Gyenge minősítést kapott a 2012. évi rendszerellenőrzés során az OEPMSZSZ és hozzá tartozó intézmények 2011. évi beszámolója
9. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi ellenőrzési tervének módosítása
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlés 2013. február 28-i ülésén megtárgyalta Eplény, Tótvázsony és Hidegkút Községek Önkormányzataival közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló előterjesztést. Mindhárom Önkormányzat 2013. évre elfogadott belső ellenőrzési tervvel rendelkezett, amelyben az ellenőrzési napok számát Eplény Község Önkormányzata 8 napban, Tótvázsony Község Önkormányzata 6 napban, Hidegkút Község Önkormányzata 4 napban állapította meg. Az ellenőrzési témák meghatározása kockázatelemzésen alapult. A Közös hivatali feladatellátás keretében a községi Önkormányzatok által elfogadott ellenőrzéseket tervezzük lefolytatni, az általuk korábban elfogadott ellenőrzési napok figyelembevételével.
A Veszprém Város Polgárőre díjat Kórosi Tibor vehette át, aki 1997 óta polgárőr, jelenleg a Dózsa Polgárőr Egyesület elnöke, a Veszprém Megyei Polgárőrök Szövetségének alelnöke.

A Dózsa polgárőrség az elsők között jött létre 1990-ben, azóta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a város életében. Kórosi Tibor egyesülete nevében is megköszönte az elismerést.
17. A Veszprémi Rendőrkapitányság Kapitányságvezetőjének beszámolója Veszprém város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
A beszámolót tartalmazó előterjesztés letöltése
Dr. Ipsits Csaba rendőr-alezredes, városi rendőrkapitány jelezte, hogy szorosabb együttműködésre törekszik a polgárőrség és katasztrófavédelem munkatársaival. Péntek és szombat éjszaka fokozott figyelmet fordítanak a szórakozóhelyek környékére. A zajcsökkentés érdekében bevezetett civil ruhás járőrszolgálat hatékonyan működik. 80 százalékkal több bűncselekmény elkövetőt fogtak el, mint az előző évben, ez 90 főt jelent. Hat százalékkal növekedett az előállítások száma, 260 embert állítottak elő az első negyedévben. A közelgő VEN területén bűnmegelőzési sátrat működtet majd a rendőrség. A nagy kerékpáros forgalommal terhelt útszakaszokon érdemes lenne kerékpáros járőröket alkalmazni, erre a célra két darab rendőrségi kerékpárt szereznek be. Vásároltak olyan kamerákat is, amit a rendőrök a ruházatukon tudnak hordani, rögzítve ezzel az intézkedéseket. 32 térfigyelő kamera működik most a városban kis hatékonysággal. Nem tudnak zoomolni, nem rögzít rendszámokat, érdemes lenne a rendszer fejlesztésére anyagi erőforrásokat fordítani.
Katanics Sándor jó, alapos anyagnak nevezte a beszámolót, örül annak, hogy ilyen jól szerkesztett, sokoldalú, minőségi munka került a képviselők kezébe. Úgy látja, hogy Kádártán és Gyulafirátóton a lakosság jól tud együttműködni a körzeti megbízottal. Szintén pozitívnak tartja a Táncsics iskolában elindult rendőrségi képzést. A fogadj örökbe egy zebrát kezdeményezést is örömmel fogadta. A képvisleő úgy látja, hasznos lenne egy alaposabb tájékoztatás, ugyanis sok kerékpáros nincs tisztában a közlekedési előírásokkal, ez különösen jellemző a Kádárta-Veszprém kerékpárút-szakaszra, ahol együtt közlekednek a gyalogosok és a kerékpárosok. Fontos a sebességmérés is, hiszen számos súlyos baleset történik a gyorshajtás miatt. A képviselő dicsérte a rendőrség gyors reagálását is.
Takács László (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy az illetékes bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolta a beszámolót.
Forgóné Kelemen Judit szerint nincs okunk hátradőlni, az előttünk álló években sok feladatot ad majd a felvetett problémák megoldása. Növekedett a bűnelkövető fiatalkorúak aránya és a tulajdon elleni szabálysértések száma. Nincs okunk az optimizmusra. A Jobbik visszautasítja azt a javaslatot, hogy a lakosok szereltessenek rácsokat az ablakaikra a szubjektív biztonságérzet növelérésére. Nem a civil lakosságnak kellene rács mögött töltenie az életét! A képviselő javasolta a Dózsa téri megfigyelő kamera szögének módosítására.
Némedi Lajos úgy gondolja, hogy a lakása biztonságáról mindenkinek magának is gondoskodnia kell, nem elvetendő tanács a rácsok felszerelése. "Nem a rendőrség felelőssége, hogy állandóan az én házam körül kergesse a zsiványokat!". A Dózsa téri kamerával kapcsolatban egyeztetésre hívta a képviselőtársát, az ugyanis nem rendőrségi feladat. A lakosok elsősorban a szórakozóhelyek hétvégi ellenőrzését kérték a lakossági fórumokon, illetve a sportrendezvényeket követően látnának szívesen fokozott rendőri jelenlétet. Az alpolgármester az Újtelep képviselőjeként jelezte, hogy a szűk utcákban sokan nem veszik figyelembe a kihelyezett közlekedési, parkolást tiltó táblákat. A kamerák ügyével valóban foglalkozni kell, ugyanakkor már az is jó hír, hogy vannak kamerák.

Nagy Piroska szerint a magánvagyon megóvása érdekében a tulajdonosnak is kötelezettségei vannak, a rendőrségnek itt akkor van szerepe, ha elégtelennek bizonyul a magánvédelem. Kérte, hogy intézkedjenek azokkal a kerékpárosokkal szemben, akik járművel veszik igénybe a gyalogátkelőhelyeket. Örömmel vette észre, hogy egyre több polgárőr és járőr látható az utcákon. Jelezte, hogy a közterületeken fogyasztott alkohol- és dohányzás fogyasztását szabályozó jogszabály változása negatívan hat az árusítóhelyek közelében élők nyugalmára.Keveset hallottunk a közterület-felügyelet és a rendőrség együttműködéséről, különösen a nagyobb rendezvények idején.
Forgóné Kelemen Judit szerint a családi házak normális felszereltsége a kerítés, zárható kapu, ajtók. Ha ez kevés, akkor kimondható, hogy rossz a közbiztonság. Nem megoldás a rácsok felszerelése!
Czaun János (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy kisebb ügyek történnek Kádártán és Gyulafirátótot is, a városrészek igénylik a rendőri jelenlétet, ami jól működik a körzeti megbízottakkal. Ők azonban rengeteg olyan munkát is kapnak, ami nem a körzetükkel kapcsolatos. Jobb lenne, ha ők csak a saját körzetükkel foglalkoznának.
Stigelmaier Józsefné örömmel vette, hogy választókerületének körzeti megbízottja telefonon megkereste őt, jelen volt a fogadóóráján is, és válaszolni tudott a közbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre. Jobbikos képviselőtársa szavaira reagálva jelezte: ő jó ötletnek tartja, hogy a lakosság tegyen saját védelme érdekében, akár rácsok felszerelésével is.
Dr. Ipsits Csaba válaszában összefoglalta: amióta ő rendőrként dolgozik, soha nem dőlt hátra, soha nem elégedett. Tiltja azt, hogy pofátlan helyről mérjenek a rendőrök, aki ilyent észlel, az szóljon nyugodtan! Az ORFK honlapján és mobilra letölthető alkalmazáson is közzé teszik a mérési helyeket. A rendőrfőnök elárulta: februárban ő maga is harmincezret fizetett gyorshajtásért, a szabályok mindenkire vonatkoznak. A kerékpárosokkal kapcsolatos panaszokra a kerékpáros járőrök jelenthetnének megoldást.
Az elmúlt évben csökkentek a betöréses lopások száma, azonban még mindig jelentős ez a szám. Külön nyomozócsoportot állítottak fel az ügy megoldása érdekében. Az első negyedévben 14 főt vontak eljárás alá kábítószerfogyasztás miatt, de nem őket kellene elsősorban előállítani, hanem a terjesztőket. A hajléktalanokkal kapcsolatban próbálnak két irányban működni: segíteni a hajléktalanokat, ugyanakkos elhárítani az általuk okozott problémákat.
10. Döntés pályázat benyújtásáról az Államreform Operatív Program „Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára” című konstrukciójának pályázati felhívására
Veszprém MJV Önkormányzatának célkitűzése a pályázat benyújtásával:
Átfogó célkitűzésünk a 2013. január 01-től jelentősen megváltozott feladatkörű önkormányzati hivatal új szemléletű és az igényekhez igazodó szervezési-működési kultúrájának fejlesztése, a döntési mechanizmusok korszerűsítése és továbbfejlesztése. Ennek érdekében el kívánjuk végezni az összes fentiekben felsorolt kötelező és választható fejlesztési intézkedést. A projekt zárását követően pedig a folyamatos fenntartással törekszünk azok teljes körű megvalósítására.
Az önkormányzatot érintő feladatok és hatáskörök átalakítása lehetővé teszi, hogy a projekt sikerességével fokozott figyelmet fordíthassunk a település-menedzsment gyakorlat, valamint a munkatársak ezzel kapcsolatos készségeinek fejlesztésére. Másrészt a folyamatok és a munkatársak belső együttműködésének fejlesztésével a projekt keretében biztosítható a polgármesteri hivatal megfelelő működésének folytonossága, a folyamatok zökkenőmentes működtetése, a működési színvonal és az ügyfélkapcsolatok színvonalának megőrzése és fejlesztése, valamint az ezzel kapcsolatos jó gyakorlatok és módszerek adaptálása.
11. Döntés csatlakozási szándékról az „Energia Autonóm Városi területek” című nemzetközi pályázathoz
A városvezetés ezért keresi azoknak a partnerségeknek a lehetőségét, amelyekben a fenntartható fejlődés elvei nemcsak a stratégiai célok kitűzése folyamán, de a gyakorlatban is érvényesülhetnek. Az Intelligent Energy Europe program (IEE) keretében CIP-IEE-2013 kódszámú pályázati felhívás lehetőséget ad olyan konzorciumi együttműködési formában tervezett projektek megvalósítására, mely a fenti célokat és egyben az energiastratégiánkat szolgálja. A projekt hosszú távú célja olyan városi területek létrehozásának elősegítése, ahol növekszik az alternatív energiaforrások felhasználása, minimális az energiafelhasználás és maximális az energiahatékonyság.A projekt célja, olyan városfejlesztési eszközök és módszertan kidolgozása és tesztelése, mely az energiahatékonyság témájához kapcsolódó integrált szemlélet önkormányzati városfejlesztésbe történő bevezetését segíti elő, mintaprojektek generálásával és szakemberek képzésével. A projektben tehát Veszprém egyfajta mintavárosként funkcionálna a zöld energiák mélyebb integrálásával kapcsolatban és a kidolgozásra tervezett módszerek kipróbálásának és kifejlesztésének biztosítana helyszínt.
Konzorciumi partnerek száma: 26 (10 országból)
Projekt teljes költsége, TERVEZET: 3.797.530 Euro, azaz kb. 1.063.321.000 Ft.
Ebből a projekt költségvetésének Veszprém Megyei Jogú Városára eső önerő része: 45.638 Euro, ebből bérköltség: 31.117 Euro
Támogatási intenzitás: 60%
Előleg mértéke: 30%
16. A „Horgony” Pszichiátriai Betegekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány beszámolója a pszichiátriai betegek nappali ellátásáról 2012. évben
A beszámolót tartalmazó előterjesztés letöltése
18. Beszámoló a gyermekvédelmi szakellátás biztosításáról 2012. évben
19. A TÁMASZ 2 Idősek Otthona Veszprém Szociálisellátó Nonprofit Kft. beszámolója az idősek átmeneti és tartós, bentlakásos ellátását biztosító Támasz Idősek Otthona 2012. évi feladatainak teljesítéséről
A beszámolót tartalmazó előterjesztés letöltése
20. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület beszámolója a Veszprémi Támogató Szolgálat 2012. évi feladatainak teljesítéséről
A beszámolót tartalmazó előterjesztés letöltése
21. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület beszámolója a hajléktalan-ellátást biztosító Befogadás Háza 2012. évi feladatainak teljesítéséről
A beszámolót tartalmazó előterjesztés letöltése
Nagy Piroska elmondta, hogy a témához a bizottsági ülésen számos hozzászólás érkezett. Azt a lakosok is elmondták, hogy főleg a szolgálat működésének köszönhetően konszolidálódott a hajléktalan-helyzet. A munkatársak egyre inkább ügyelnek arra, hogy a kiosztott ételek után az ellátottak ne dobálják el a műanyag tányérokat. A képviselő megköszönte a szeretetszolgálat erőfeszítéseit és munkáját.
Forgóné Kelemen Judit visszatért a korábban már feltett kérdéshez: hány hajléktalan él Veszprémben? A korábbi 200-250 közötti hajléktalanszám helyett a tavalyi évi beszámolóban már 410 hajléktalant tartottak számon, ami azt jelenti, hogy Veszprém vonzza a hajléktalanokat. Sajnálattal vette tudomásul, hogy csökkent az adományozó kedv.

Porga Gyula polgármester elmondta, nem azért vannak hajléktalanok Veszprémben, mert a kiváló ellátórendszer idevonzza a hajléktalanokat. Nem igaz, hogy Nyíregyházáról meg Szegedről jönnek ide a hajléktalanok. Felejtsük el a tévhiteket és városi legendákat, a Veszprémben élő hajléktalanok a városból és vonzáskörzetéből kerültek utcára.
Gerstmár Ferenc örömmel konstatálta, hogy kiváló ellátórendszer működik ezen a területen. A költségvetésben az idén csökkent a támogatás összege, jelent ez bármilyen tartalmi változást? - kérdezte a képviselő. Milyen módszertana van annak, hogy minél több utcán élő vehesse igénybe a Befogadás Házának
Katanics Sándor örül, hogy a polgármester is felhívta a figyelmet arra, hogy nincs hajléktalan-turizmus. A jó módban élőknek kicsit nagyobb figyelemmel és türelemmel kellene fordulnia az elesettek felé. Sokan kerülne utcára önhibájukon kívül. Példa értékű a Máltai Szeretetszolgálat munkája.
Stigelmaier Józsefné elismeréssel szólt a Befogadás Háza által ellátott hajléktalanok téli hóhelyzetben tanúsított segítőkészségéről. A képviselő megköszönte a Szeretetszolgálat munkáját.
Szaller Péter, a Befogadás Házának vezetője elmondta, hogy az utcai szolgálat munkásainak szoros kapcsolata van a rendőrséggel, megosztják egymással az információkat, a szociális munkások is kimennek a bejelentések helyszínére, ez példa értékű együttműködést jelent. Jelenleg 100-110 fő él a veszprémi utcákon - oszlatta el a tévhiteket a szakember. A négyszázas szám arra vonatkozik, hogy év közben ennyien fordultak meg az ellátásban, volt aki csak egyszer került kapcsolatba a szervezettel. Valóban problémát jelent az adományozók számának csökkenése. A költségvetési csökkenés ellenére törekednek arra, hogy változatlan színvonalon folytatódjék az ellátás, ezt pályázatokkal igyekeznek biztosítani.
12. A Veszprém belterület 27/A/4 hrsz-ú, természetben a Veszprém, Kossuth utca 1. szám alatti társasházban lévő ingatlan értékesítésre történő kijelölése
Az Ingatlan 41 m2 nagyságú emeleti részét jelenleg – helyiségbérlet jogcímén – a Balatoni Korona Zrt. használja. A bérleti jogviszony – a bérleti szerződésben foglaltak szerint – 2017. február 28. napjáig áll fenn. A bérlővel folytatott előzetes egyeztetések eredményeként a felek megállapodtak, hogy az ingatlan értékesítéséig a köztük fennálló bérleti jogviszonyt közös megegyezéssel megszüntetik. Az Ingatlan Veszprém belvárosában, a Kossuth Lajos utca elején fekszik, a Szabadság térnél. A környezet rendezett, bár a belváros rekonstrukciója még nem fejeződött be.

Az ingatlan forgalmi értékeként a ingatlanforgalmi szakértő szakvéleményében az alábbi összeget rögzítette: 79 000 000 Ft (226 m2). A Tulajdonosi Bizottság az ingatlan értékét nettó 85.000.000,- forintban (bruttó 107.950.000 ,-Ft) állapította meg.
13. Veszprém, Tüzér utca 2166/1 hrsz. alatti ingatlan értékesítési árának felülvizsgálata
A Tulajdonosi Bizottság az Ingatlan minimum értékesítési árát – a szakértő által megállapított nettó 56.900.000,- forint forgalmi értékhez képest – 95.034.000,- forintban állapította meg, amelyet a Közgyűlés a 248/2012. (VI. 29.) határozatban hagyott jóvá. Az elmúlt években a gazdasági válság hatására az ingatlanpiac minden szegmensében országos szinten radikális változások következtek be. Jelentősen növekedett az eladásra kínált ingatlanok száma és zuhanásszerűen visszaszorult a kereslet. Veszprém ingatlanpiacán is az országos tendenciákhoz hasonlóan alakult a helyzet. A Tulajdonosi Bizottság ennek ismeretében az ingatlan értékét nettó 70.000.000.,- forintban (bruttó 88.900.000,-Ft) állapította meg.
Katanics Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a tulajdonosi bizottság először egy jelentősen nagyobb összeget szabott meg a szakértők által javasoltnál. Ez csak időhúzás.
Czaun János szerint a tulajdonosi bizottság jobban vigyáz az önkormányzat ingatlanaira, mint azt Katanics Sándor tenné, ezért határozott meg magasabb árat. Értéken alul még egyszer sem adtak el ingatlant, sosem tettek olyant, ami az önkormányzat kárára lett volna. Ezzel szemben vannak kifejezetten szép sikereik.
Stigelmaier Józsefné jelezte, természetes, hogy magasabb árat szabnak meg, így nem érheti szó a bizottság munkáját.
Nagy Piroska megerősítette Czaun János szavait. A tulajdonsi bizottságban figyelemmel kísérik a szakértői javaslatokat, de mindig igyekeznek annál magasabb összeget meghatározni.
14. A Veszprém Völgyhíd tér 2. szám, 1121 hrsz. alatti ingatlan értékesítési árának felülvizsgálata
Az Ingatlan Veszprém keleti részén, a Dózsaváros városrész szélén, a Völgyhíd téren, a Pápai út, Szent István Völgyhíd, Lázár utca, Kiss János utca és Eszterházy Antal utca találkozásánál fekszik. Az ingatlan műemléki védettség alatt áll. A felépítmény szerkezetileg jó állapotú, szerkezeti meghibásodásra utaló jel – pl. süllyedésből származó repedést, födémsérülést – nem tapasztalható. Statikai és faanyagvédelmi szakvélemény nem készült. Az ingatlan forgalmi értékeként a ingatlanforgalmi szakértő szakvéleményében az alábbi összeget rögzítette: 224 000 000 Ft. Tekintettel az ingatlan tulajdonságaira, az ingatlanpiaci viszonyokra, és a Tulajdonosi Bizottság döntésére javasolják az ingatlan minimum értékesítési árának nettó 225.000.000,- forintban (bruttó 285.750.000,-Ft) történő meghatározását.
Katanics Sándor arra kérdezett rá, kiderült-e már, mi vitte el az épületből a bent hagyott értéktárgyakat, radiátorokat? Erre nem érkezett válasz, csak az derült ki, hogy a lopások az ingatlan értékére nincsenek negatív hatással.
15. A veszprémi 0111/4, 0111/15, 0104/2. hrsz-ú, belterületen elhelyezkedő (Veszprém, Bakony Művek) ingatlanok belterületi helyrajzi számainak ingatlan-nyilvántartáson keresztül történő átvezetése
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény határozza meg a településrendezés céljait, feladatait és eszközeit. Ennek keretében a helyi önkormányzat képviselő-testülete határozattal fogadja el a településszerkezeti tervet és ennek alapján rendeletet alkot a település szabályozási tervéről. A szabályozási terv egy adott földrészlet vagy tömb vonatkozásában a belterületbe vonás meghatározott feltételektől függő lehetőségeit teremti meg. A tulajdonos, illetve tulajdonosok kezdeményezésére a települési önkormányzat képviselő testülete hoz határozatot a belterületbe vonás szándékáról.

22. A helyi járatú autóbusz menetrend módosítása
Az elmúlt hónapok tapasztalatai, valamint a szolgáltatóhoz illetve a hivatalhoz érkezett lakossági panaszok alapján a menetrend korrekciója szükséges. A Balaton Volán Zrt szakembereivel 2013. április 04-én megtartott egyeztető megbeszélés alapján az alábbi menetrend módosításokat javasolják:
1. sz. vonal
Munkanapokon a Pápai úti fordulóból 6:40, illetőleg 7:10 órakor induló járatok indulási idejét javasoljuk módosítani 6:50, illetőleg 7:20 órára.
Ugyancsak munkanapokon az autóbusz-pályaudvarról 7:40 órakor induló járat indulási idejét módosítanánk 7:35 órára.
Az autóbusz-pályaudvarról munkanapokon 16:40 órakor induló járat útvonalát módosítani javasoljuk úgy, hogy az Jutaspuszta betéréssel közlekedjen.
5. sz. vonal
Munkanapokon a Kádártai úti fordulóból jelenleg 21:52 órakor induló járat indulási idejét javasoljuk módosítani 22:00 órára.
6. sz. vonal
A járat indulási idejét munkaszüneti napokra az alábbiak szerint javasoljuk módosítani:
A Vámosi úti fordulóból jelenleg 7:52 órakor és 9:52 órakor induló járatok indulási idejét 7:40, illetőleg 9:40 órai indulásra javasoljuk módosítani.
A javasolt módosításhoz kapcsolódóan ugyancsak munkaszüneti napokon javasoljuk módosítani a Haszkovó fordulóból jelenleg 7:25 és 9:25 órakor induló járatok indulási idejét 7:15, illetőleg 9:15 órára.
Új 50. sz. vonal
Javasoljuk munkaszüneti napokra új vonal létesítését, amely vonalon induló járattal biztosítottá válik a Dózsa-városi lakók részére a templomba való eljutás.
A járatot 50-es számmal javasoljuk közlekedtetni.
Valeo
A Valeo Kft. vezetése részéről fogalmazódott meg az az igény, hogy szabad, és munkaszüneti napokon egy-egy járattal három műszakra biztosítsuk dolgozóik munkába járását.
Igényük kielégítése érdekében javasoljuk:
A Haszkovó fordulóból jelenleg 5:20 és 13:20 órakor induló 3. sz. járatok indulási idejét 5:25, illetőleg 13:25 órára módosítani.
Javasoljuk 21:25 órai indulással új, 3. sz. járat közlekedtetését.
A városrészi csatlakozások biztosítása érdekében javasoljuk a 23. sz. vonalon új járatpár beállítását Veszprémből 20:40 órakor, illetőleg Veszprém - Gyulafirátótról 21:00 órakor történő indítással.
Veszprémből jelenleg 22:10 órakor induló 23. sz. járat indulási idejét 22:30 órára módosítani.
Az érintett vonalak megváltozott menetrendje .zip fájlba tömörítve letölthető.
Forgóné Kelemen Judit szerint nem csak a Dózsaváros, hanem a Bakonyalja is megérdemelné, hogy az igényeit figyelembe vegyék.
Nagy Piroska javasolta, hogy a Petőfi utca felújítása idején az Akácfa érintésével közlekedjenek a helyi járatos buszok.
Katanics Sándor azt kérdezte: mit jelent, hogy nem szükséges lényeges többlettámogatás a jelzett változtatásokhoz? Forgóné Kelemen Judithoz csatlakozva feltette a kérdést: melyik közösségekre legyünk figyelemmel? Csak a dózsavárosiakra? Csak a misére járókra? És melyik misét vesszük figyelmbe, és miért csak egy felekezet igényeire figyelünk?
Gerstmár Ferenc szerint a módosítás is jelzi, hogy szükséges lenne a város közlekedésének alapos felülvizsgálata. A felmerülő igények jogosak, minden bizonnyal több jogos igényt is fel lehetne sorakoztatni, de ezzel a barkácsolással nem jutunk előbbre.
Némedi Lajos szerint Bakonyalja lakói is megérdemelnék az igényeikhez igazodó tömegközlekedést, a költségvetésből azonban nem lehet többet finanszírozni. Képviselő asszony kérése 7,5 milliós többletköltséget jelent. Aki ezt támogatja, annak azt is meg kell mondania, hogy honnan vegyük el ezt a 7,5 milliót? Nagy Piroska javaslatát technikailag megoldhatatlannak tartja. A Petőfi utca közmű-cseréje június közepére megoldódik, így az ügy végére hamar pont kerülhet. Katanics Sándor kérdésére válaszolva elmondta, hogy nincs többletkiadás.
A díjak átadásáról zárt ülésen döntenek a képviselők. Közvetítésünk véget ért.