Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

"Mindent megteszünk a továbbjutásért"

2013. április 25. 9:36 // Forrás:
Fazekas Nándor blogjában elmondta: gigászi küzdelmet vár szombaton. A kiváló kapus szerint mindenkinek a legjobbját kell nyújtani a sikerhez, mert a Kiel is jobb lesz.

Mint az minden kézilabdabarát előtt ismert, múlt vasárnap élet-halál fontosságú meccs várt ránk a világ egyik legjobb csapata ellen. Természetesen egész héten ennek szellemében készültünk, hiszen tudtuk, hogy ahhoz, hogy a hazai visszavágón maradjon esélyünk, szoros eredményt kell elérnünk Németországban.

Nagy Laci a hátán vitte a csapatot

Az első húsz percben fantasztikusan játszottunk, aztán az utolsó nyolc-tíz percet elrontottuk, amikor fölénk nőtt az ellenfél. A második játékrészt ismét parádésan kezdtük, öt-hat góllal vezettünk. Erre talán senki sem gondolt korábban, a tízezres publikum sem értette, hogy mi történik a pályán, hiszen néma csend volt a csarnokban.

A tempót tudtuk is tartani egészen a hajráig. S most nem a bírókkal, hanem a csapatommal foglalkozva jelentem ki, hogy nagyon rosszkor jött Nagy László kétperces kiállítása. Laci ugyanos egész meccsen a hátán vitte a csapatot, hiányában azonban nagyon sok olyan hibát vétettünk, amelyet nem szabadott volna. S mire visszajöhetett, már ő sem tudta ott folytatni, ahol előtte abbahagyta. Ez perszer érthető, hiszen sok erőt kivehetett belőle, amit előtte nyújtott.

Egyetlen percig sem lankadhat a figyelem

A Kielnek ebben az időszakban beindult a szekere, mi pedig egészen a passzivitásig vezettük a támadásainkat, amelyeket nem kapura lövésekkel, hanem labdaeladásokkal tudtunk befejezni. A „zebrák” ezt nagyon gyorsan megbosszulták azzal a fegyverükkel – a gyors lerohanásokkal – amelyet a világon a legjobban alkalmaznak. Gyorsan véghezvittek egy 7:1-es szériát, amellyel fel is zárkóztak. A hajrában fej-fej mellett haladtunk, ám a végén még a szerencse is melléjük állt, hiszen Narcisse hat másodperccel a vége előtt győztes gólt jegyzett.

A mérkőzésen nagy részében tehát nagyon jól játszottunk, voltak azonban kisebb kihagyások, amelyeket azonnal megbosszult az ellenfél. Ebből is lehet tanulni a második ütközetre, s le kell vonni a tanulságot: egy ilyen csapat ellen egyetlen percre sem lehet kihagyni, mert azonnal megbüntetik.

„Nem ijednek meg a saját árnyékuktól”

Sokan úgy vélik, hogy az egygólos vereség nagyon tisztes eredmény a Kielben, amellyel alapvetően nem is lehet vitatkozni. Ám úgy gondolom, hogy hatgólos vezetésről tíz-tizenkét perc alatt még az ő otthonukban sem szabad kikapni.

A feladat egyértelmű: még taktikusabban és fegyelmezetten kell kézilabdáznunk, amelyre nagy hangsúlyt fektettünk a héten. Itthon mindenképpen meg kell verni őket, ahhoz, hogy továbbjussunk, ám ez nagyon nehéz lesz. Ellenfelünk ugyanis rengeteg olyan mérkőzést játszik hétről hétre, amilyen most vár rájuk. Egy azonban biztos, hogy nem ilyen fanatikus közönség előtt… De tudni kell, hogy ezek a játékosok igazi profik, akik számos világesemény döntőjében játszottak már, s nem ijednek mega saját maguk árnyékuktól. Sőt, még fel is dobhatja őket ez a légkör. Ezt bizonyítja, hogy a csoportmeccsen sem ijedtek meg az arénában.

Az eredmény kedvező, de tudni kell, ki az ellenfél

Egy góllal kaptunk ki, tehát még nem dőlt el semmi. Nem szeretnék pesszimistán fogalmazni, de még mindig nem lehet kijelenteni, hogy mi lennénk a párharc esélyesei. Azt azonban megígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi jussunk tovább. Az eredmény nagyon kedvező a Veszprém szempontjából, de tudni kell, hogy ki az ellenfél.

Remélem, hogy ez a mentalitás, amely odakint ránk ragadt, itt is velük lesz. Nem szabad, hogy a hatalmas akarás görcsbe menjen át, tudva, hogy óriási lehetőség kapujában állunk. Nem csak játéktudásban, hanem szellemileg is fel kell készülni, hogy elől és hátul is hatvan percen keresztül tudjunk összpontosítani.

A sikerhez még több kell, mint Kielben, mert a rivális is jobban fog kézilabdázni. A belső embereik közül kint csak Vujin mutatott kimagasló teljesítményt, azonban Jicha, Palmarsson és Ilic sem nyújtotta a tudása maximumát. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal ők is jobban fognak játszani. Tőlük is hallottam a meccs után, hogy nagyon rosszul játszottak, s fogadkoztak, hogy Veszprémben fogják kivívni a továbbjutást. Éppen ezért nekünk is mindenkire szükségünk van, mindenkinek hozzá kell tenni a maga részét a sikerhez, amelyet nagyon szeretnénk elérni. Gigászi küzdelmet várok szombaton. Amellett, hogy melyik fél fog több jó teljesítményt felvonultatni, az is döntő tényező lesz, hogy a tét súlya alatt ki tud jobban koncentrálni.

Fazekas Nándor


Ajánló:
Mindenki pirosba! – felhívás a szurkolók felé
Áder János a Veszprém edzésén
A bravúr kapujában a Veszprém – Nagy László nyilatkozatával
Éles: a Veszprém az esélyesebb – beszélgetés Éles Józseffel
A legjobbakat is le kell győzni – a veszprémi közélet szereplőinek véleménye
Mindenki láthatja a sorsdöntő BL-meccset!
Maradt még tartalék a csapatban – Csoknyai István esélylatolgatása
Vereséggel az álmok kapujában – „visszapillantó” az első találkozóra
Plusz hatról mínusz egy, de él az esély! – az "odavágó" tudósítása

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.