Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több liberalizmust ígér Fodor Gábor új pártja

2013. április 28. 11:03 // Forrás: MTI
Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.

Fodor Gábor pártja szombati budapesti "zászlóbontásán" újságíróknak elmondta, Magyarországnak a jelenleginél több liberalizmusra van szüksége, mivel a közhiedelemmel ellentétben nem a liberális gondolat okozta az ország problémáit, hanem éppen ellenkezőleg, annak fokozatos háttérbe szorulása. Példaként említette, hogy míg a rendszerváltás utáni néhány évben, amikor erős volt a magyar liberalizmus, Magyarország a régió éllovasa volt, de amint csökkent a liberalizmus, úgy kezdtek sorakozni a problémák és váltunk sereghajtókká. Több liberalizmusra van szükség emellett azért is, mert az állam gyámkodása soha nem segít - folytatta a volt miniszter, hozzátéve: a liberálisok az embert képviselik ellentétben a konzervatívokkal és szocialistákkal, akik mindig az államban hisznek.

Fodor Gábor a pártalapítás időzítéséről szólva megjegyezte, az elmúlt három évben arra vártak, hogy valakik létrehozzanak egy liberális pártot, mivel a liberális szavazókat senki sem képviselte, a különböző ellenzéki formációk ugyanis mind inkább baloldalinak mondhatók. Kiemelte, tudatosan fiatalokat, politikai múlttal nem rendelkezőket keresett új szervezetéhez, mert ezzel is világossá szerette volna tenni: "ez itt a jövő".

MTI fotó

A korábbi szabaddemokrata politikus megjegyezte, programjuknak az Együttérző liberalizmus címet adták, ezzel is hangsúlyozva, elutasítják az SZDSZ "értelmiségi gőgjét", helyette toleránsak kívánnak lenni a társadalom jelentős része felé. Fodor Gábor hozzátette ugyanakkor, a szabaddemokraták volt vezetőjeként nem tagad meg mindent, amit az SZDSZ képviselt. Ami jó és vállalható volt az tovább visszük, így például a jogállam és az alkotmányos jogok képviseletét, a piacgazdaság melletti kiállást - sorolta, megjegyezve, továbbra is büszke a sorkatonaság eltörlésére, valamint az oktatás, a kultúra és a környezetvédelem területén elért eredményeikre. Fodor Gábor kitért arra is, hogy liberálisként szeretik a hazájukat és nem látja ellentmondásosnak, hogy valaki egyszerre legyen liberális és hazafi.

Kérdésre válaszolva elmondta, szerény anyagi háttérrel, önkéntes munkával, illetve felajánlásokból vágnak neki a 2014-es kampánynak, de úgy gondolják, elő tudják teremteni az ehhez szükséges forrásokat. "Mindenkit megnyugtatok, hogy a Mol és az OTP nem szerepel a támogatóink listáján" - tette hozzá. Ugyancsak kérdésre reagálva közölte, legfontosabb rövid távú stratégiai céljuknak az antiliberális politikát folytató Fidesz-kormány leváltását tartják, ennek érdekében pedig a Jobbikon kívül készek bármely demokratikus párttal együttműködni. Fodor Gábor hosszú távú terveik között említette, hogy a jobboldal, a baloldal és a liberális szintén együttműködésben, és ne teljes ellenségeskedés mellett tudjon működni.

A párt megjelenéséül a világoskék alapszínt választotta. "Ő is liberális. És Te?" - olvashatták az újságírók a sajtótájékoztató helyszínén kifeszített molinókon, amelyeken Vaclav Havel, Bill Clinton, Bibó István, Barack Obama, Göncz Árpád, Kossuth Lajos, Eötvös József, John F. Kennedy és Deák Ferenc szerepeltek. A liberálisok fővárosi nyitórendezvényén Graham Wattson liberális brit EP-képviselő is köszöntötte az új szervezetet.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.