
Az díj átadására hagyományosan március 15-én kerül sor, azonban az időjárási körülmények ezt idén lehetetlenné tették – emlékeztetett mindenkit köszöntőjében Porga Gyula polgármester. Kiemelte, minden közösségnek fontos, hogy hitelesen tájékoztassák a környezetének fontos eseményeiről. A rendkívül sokszínű veszprémi média ennek a feladatnak eleget is tesz. Az itteni újságírók emellett nem egymás mellet vagy egymás ellen, hanem együtt dolgoznak – jelentette ki a politikus.

Novodomszky Éva televíziós műsorvezető is köszöntötte a díjazottat. Elmondta: fontos, hogy egymás munkáját is elismerjük. Minden újságírónak feladata, hogy városának hírét vigye az egész országban.

A díj átadása után Balla Emőke, aki a Napló hírszerkesztője, korábban a kulturális rovat vezetője, megköszönte hogy ő vehette át ezt a kitüntetést. Elárulta, fontosnak tartja a hiteles és korrekt tájékoztatást. Hozzátette, a mai mennyiségre építő médiában is igyekszik a minőséget előtérbe helyezni. A díj egyszerre jutalom és felelősség, hiszen nem csak a múltnak, hanem a jövőnek is szól – jelentette ki a hírszerkesztő. Hozzátette, ez inspirálja őt arra, hogy később még jobban teljesítsen.