Közleményében úgy fogalmaz: a rendőrségtől kapott információ szerint a nyomozóhatóság nyomozást rendelt el Vajnai Attila a Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetője ellen, aki a pécsi rendezvényen vörös csillagot viselve vett részt.

Németh Zsolt szerint "felháborító, hogy a hazánkat megnyomorító és tömeggyilkos diktatúrát éltetők újfent szégyent hoztak Pécsre, amihez asszisztált az MSZP és a rendőrség tétlenkedése is." A jobbikos politikus úgy véli: érthetetlen, hogy a hatóságok miért nem indítottak eljárást azonnal a "közbotránkozást kiváltó, a kommunista diktatúrák áldozatait megalázó provokáció láttán, különösen akkor, amikor a jelenlegi kormánypárt azt hirdette, hogy fel fog lépni minden szélsőség ellen". Emellett a Jobbik "vérlázítónak" tartja azt is, hogy az MSZP rendezői engedték "a szélsőbaloldali aktivistáik csatlakozását a tiltott önkényuralmi jelképeikkel" a szerdai vonulásukhoz. Németh Zsolt szerint ez csak azt jelentheti, hogy az MSZP csendben asszisztált a város lejáratásához és a bűncselekmény megvalósításához, egyben szavazatmaximálás miatt szívesen kokettál a kommunista szélsőségesekkel.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 áll a Jobbik feljelentése elé, és egy esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogja a Jobbik vádjait - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel. A Magyarországi Munkáspárt 2006 kommünikéjében úgy fogalmazott: abszurdnak tartják, hogy az emberi jogokat és a demokráciát tiszteletben tartó marxista pártot akar feljelenteni "egy számos alkalommal kirekesztő szólamokat megütő, antiszemita és rasszista megnyilvánulásairól hírhedt, erőszakos párt". A feljelentéssel kapcsolatban megjegyezték: az ügyészség azonnali elutasítására számítanak, de az esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogják a Jobbik vádjait, és megerősítik "a vörös csillag viselésének jogosságát".