Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
11°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
11°C

Újra VENdőrség a VEN-en

2013. május 2. 13:47 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
A Veszprémi Rendőrkapitányság idén második alkalommal rendezvénysátorral vesz részt a Pannon Egyetem rendezvényén, a 25. Veszprémi Egyetemi Napokon.

A részvételünk célja, hogy a VEN területén az ott megjelenő diákokhoz és vendégekhez közvetlenül bűnmegelőzési tárgyú információkat juttassunk el, illetve felhívjuk figyelmüket a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire, valamint kábítószer fogyasztással kapcsolatos lehetséges büntetőjogi következményekre és az ezen a területen nemrégiben bekövetkezett jogszabályi változásra.

A meghatározott célok megvalósításában a helyszínen segítségünkre lesznek a Veszprémi Alkohol-és Drogambulancia valamint a Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai is, hogy a megelőző tevékenységünket ki tudjuk terjeszteni a dohányzás kockázatainak bemutatására is.

A sátorban a diákoknak lehetőségük lesz légalkohol mérésre, amely során megtudhatják, hogy közúti járművezetésre alkalmas állapotban vannak-e, ezáltal is csökkentve az ittasan okozott balesetek kockázatát. A mérést egyenruhás rendőr fogja végezni, hasonló módon ahhoz ahogyan a gépjárművezetők ellenőrzése az utakon történik. 

A sátorban kábítószerrel kapcsolatos felvilágosításra  is lehetőség lesz, és a vonatkozó büntetőjogi szabályokkal kapcsolatban szakértőktől kérhetnek felvilágosítást.

A Veszprémi Alkohol és Drogambulancia munkatársai idén is gumióvszer osztással hívják fel a figyelmet a "felelős" szexuális együttlét fontosságára, valamint vitamintablettákat adnak a megfáradt bulizóknak. Az ajándékokon túlmenően szakmai tanácsokkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. 

Kevésbé látványos, de annál hatékonyabb bűnügyi portyaszolgálat kerül bevetésre a VEN területén az oda rossz szándékkal érkező személyek kiszűrésére, a szórakozók személy és vagyon biztonságának megóvása érdekében.

A sátor a rendezvény központi helyén került elhelyezésre és működése 2013. május 4-éig a VEN zárónapjáig tart.

vehir.hu
további cikkek
Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál közélet Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Szombaton tartották a XIII. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivált, amely évről-évre a hagyományos ízek, a közösségi élmények és a sokszínű szórakoztató programok találkozási pontjává válik. 2026. február 15. 8:25 A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre VeszprémFest A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre Bejelentették a Veszprémfest 2026-os fellépőit: a fesztivál egyik húzóneve a Kraftwerk lesz, érkezik a latin popsztár Juanes, és két tavaly elmaradt produkció: Beth Hart és a Pink Martini is végre megérkezik a Historia kert színpadára. 2025. november 24. 13:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.