Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újra parlamenti frakciót alakítana az LMP

2013. május 2. 16:08 // Forrás: MTI
Az LMP újra akarja alakítani parlamenti frakcióját, ezt a szándékot csütörtökön be is jelentették Kövér László házelnöknek – ismertette a párt két társelnöke csütörtökön Budapesten. Schiffer András a sajtótájékoztatón egyúttal lemondásra szólította fel a Fidesz frakciójából kilépett Balogh Józsefet.

A független politikus a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióalakítási ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre hivatkozott. Az Alkotmánybíróság (Ab) a DK kérését elutasította, de indoklásában azt írta, hogy az olyan pártlistához tartozó képviselőket, amelyeknek pártja öt százalék feletti eredményt ért el a választásokon, mindenképpen megilleti a frakcióalakítás joga. Az ilyen támogatottsággal rendelkező pártokhoz tartozó képviselők nem foszthatóak meg attól a joguktól, hogy pártjuk frakcióját létrehozzák és fenntartsák – idézett az Ab határozatából Schiffer András. Úgy folytatta, a képviselőcsoport megalakításának és fenntartásának jogát akkor sem lehet elvenni, ha az Országgyűlés házszabálya magasabb képviselői létszámot határozna meg, mint amennyivel a szervezet rendelkezik.  Schiffer András azt mondta, fel vannak készülve arra, hogy Kövér László elutasítja a kérésüket. Ebben az esetben alkotmányjogi panasszal élnek az Ab felé – jelentette ki.

Szél Bernadett arról beszélt, az LMP "kiáll azért, ami az övé", ugyanis a választók azért szavazták be őket a parlamentbe, mert úgy gondolták, hogy ott helyük van. Hozzátette, felkészültek arra, hogy frakció nélkül folytassák le a ciklusból hátralévő időt, de ha újra megalakíthatják a képviselőcsoportot, akkor jobban tudnák képviselni a választóikat.

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. Ezt követően lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, akik öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot. Az LMP idei, január végi kongresszusa nem változtatott a korábban elfogadott stratégián, ami után a PM Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. Később nyolcan kiléptek a parlamenti frakcióból is, amely ezzel 7 fősre csökkent és - mivel a házszabály minimum 12 tagot ír elő - megszűnt.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.