A szocialista politikus kijelentette, egyre nő azoknak a száma, akiket a Fidesz becsapott. A kormánypárt ténykedése rengeteg családot hozott lehetetlen helyzetbe – tette hozzá. Pál Béla ennek indoklásaként elsőnek a rokkantsági felülvizsgálatok ügyét hozta fel. Elmondta, ő maga is beszélt több olyan emberrel, akiket ez az intézkedés ellehetetlenített. Példaként említett egy 48 éves illetőt, akinek egy infarktus hatására annyira megromlott az egészsége, hogy 2009-ben nem rehabilitálhatónak nyilvánították. Ezzel szemben a felülvizsgálat során minden támogatást megvontak tőle - közölte az országgyűlési képviselő.

A politikus a második fontos problémának a fogyatékosok helyzetét tekintette. Elmondta, a kapkodó és átgondolatlan intézkedések hatására szintén rengeteg honfitársunk esett el a támogatásoktól. Elhangzott, az asztmás gyermekek például csak a legsúlyosabb esetben számíthatnak állami segítségre. Emellett sok olyan embertől megvonták a közlekedési támogatást, akinek szüksége lehet rá – jelentette ki Pál Béla. Hozzátette ezt a rendelkezést az MSZP kritikájának hatására azóta enyhítették.
A szocialista politikus más témában is kritizálta a Fidesz intézkedéseit. Megemlítette a magánnyugdíjpénztárak ügyét, a felsőoktatási keretszámok megvágását, vagy a földpályázatokat.
A sajtótájékoztatón Pál Béla kiemelten foglalkozott a nagy vihart kavart trafikbotránnyal is. Elmondta, a Fidesz azt ígérte, hogy a rokkantak, kismamák, megváltozott munkaképességűek jutnak majd engedélyhez. Ezzel szemben többségben a kormánypárthoz közeli vállalkozók, barátok, és családtagok kaptak zöld utat a dohánytermékek árusításához – jelentette ki a képviselő. Közölte, vezető politikusok döntöttek a trafikok kiosztásáról, amit egy szekszárdi Fideszes képviselő leplezett le. Emellett megemelik az árrést 3-4 százalékról 10 százalékra, kedden pedig sürgősségi eljárás során tették átláthatatlanná a közpénzek mozgását.
Megtudhattuk, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a legfőbb ügyészhez. Pál Béla közölte, a szocialista párt módosító indítványt ad be a trafik ügyhöz kapcsolatban, amiben az átláthatóságra törekednek, és arra, hogy a pályázatot ne a Fideszközeli vállalkozók, haverok, és rokonok nyerhessék meg, hanem akik valóban megérdemlik.