Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jó kezdés után újabb vereség

2013. május 7. 7:49
A veszprémiek a 3. percben már két góllal vezettek, végül mégis kikaptak a MAFC vendégeként a futsal NB I alsóházi rájátszásában.

Koncentráltan és jól kezdték a találkozót a veszprémiek, hiszen Hazuga szép találatával már a 2. percben vezetést szereztek. Kontrajátékra rendeződtek be és fegyelmezett védekezésből igyekezték felépíteni támadásainkat. Kasza remek védéseivel adott önbizalmat a csapatnak. A 3. percben már kétgólos volt a vendég előny, hiszen Finta váltott gólra egy szabadrúgást. A hazaiak mindent megpróbáltak a gólszerzés érdekében, de kiválóan működött a bakonyi védekezés, így a félidő végéig nem is változott az eredmény.

A második játékrészben a játék képe nem változott: a BME birtokolta többet a labdát, a mieink pedig labdaszerzésekből igyekeztek támadásokat vezetni. A 27. percben egy ütközés során megsérült Kasza – nincs szerencsénk – aki mindvégig remekül állta a lövések útját. A 28. percben egy kapu elé lőtt labdát sodortak be a hazaiak és szépítettek.

archív fotó

Németh Gábor egyből időt kért és igyekezett megnyugtatni a fiúkat. Sajnos csak részben sikerült, mert egy védelmi hibánkat kihasználva egalizált a BME. Az FCV próbálta visszavenni a vezetést, s a hazaiak se mondtak le a győzelemről, ezért egy izgalmas időszakot hozott a mérkőzés hátralévő szakasza. Balszerencsénkre és a nagy akarásnak köszönhetően Finta veszített labdát középen, amelyet gólra váltott a BME a 34. percben. A hátralévő időszakban minden energiát mozgósított a Veszprém, amely kapusát is levitte, ám nem sikerült gólt szereznünk.

Futsal NB I, alsóházi rájátszás, 7. forduló:
MAFC–1. Futsal Club Veszprém 3–2 (2–0)
Csömör, vezette: Takács (Baghy, Czene-Joó).
MAFC: Varró – Csernai, Komáromi, Öreglaki, Kulik. Csere: Gremsperger (kapus), Fritz, Kertész, Fehér, Andorka, André, Munkácsi. Vezetőedző: Kőrösi Zoltán.
Veszprém: Sárdi – Bényi, Leitold, Hazuga, Molnár I. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Finta, Szabadfi, Farkas, Marosvölgyi, Tar. Vezetőedző: Németh Gábor.
Gólszerzők: Csernai (29.), Komáromi (29.), Öreglaki (34.), ill. Hazuga (2.), Finta (3.).

– A vereség azért fájó, mert ezzel az akarattal a múlt héten megnyerhettük volna a hazai mérkőzésünket és nem lennénk nehéz helyzetben. A hátralévő mérkőzéseinket meg kell nyerni a bennmaradás érdekében. A most mutatott hozzáállást és koncentrációt kell átmenteni és akkor elérhetjük célunkat – mondta Rajki Tamás ügyvezető elnök.

Az 1. FCV május 13án (18:30) vívja a rájátszás utolsó hazai mérkőzését a Cső-Montage csapata ellen a Március 15. utcai sportcsarnokban.

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.