Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeptemberben rendezik az idei Civil Napot

2013. május 7. 20:57
Idén a Betekints-völgy ad otthont a következő Civil Napnak, tudhattuk meg kedden a Veszprémi Civil Kerekasztal nyílt közgyűlésén.

Eddig a rendezvényt mindig május második szombatjára időzítették, azonban idén erre az időpontra nem tudtak helyszínt találni – mondta el Gadár László, a civil kerekasztal vezetője. Elhangzott, az idei Civil Nap időpontjának szeptember 14-ét jelölte meg az elnökség, helyszínnek pedig a Betekints-völgyet. Ezt a javaslatot a kerekasztal közgyűlése el is fogadta. A résztvevők felvetették, hogy idén vonjanak be helyi termelőket is a programba, akik nagyban színesíthetik a rendezvényt.

A főszervező személye azonban kérdéses. Korábban a Várfok Alapítvány intézte a pénzügyeket és a pályázatokat, ám – mint kiderült – idén erre semmi esetre sem lesz kapacitásuk. Ott hirtelen semelyik civil szervezet képviselője sem merte elvállalni ezt a hatalmas feladatot. A közgyűlés végül úgy döntött, hogy hagy egy kis gondolkodási időt mindenkinek, és majd kis idő múlva újra előveszik ezt a kérdést.

Az eseményen jelen volt Némedi Lajos alpolgármester is, aki a város támogatásáról biztosította a civil kerekasztalt. Maurer-Tóth Barbara, az önkormányzat ifjúsági és civil referense pedig felajánlotta, hogy segít kapcsolatba lépni olyan szervezetekkel, akik részt tudnak venni a civil nap megszervezésének munkálataiban.

Horák János
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.