Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ma történelemből vizsgáznak

2013. május 8. 9:34
Határon túli magyarok, alkotmányosság, demokrácia a töri érettségin. Letölthető a hivatalos matek megoldókulcs. A nap során többször frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.

Megkezdődtek és a kormányhivataloktól beérkezett jelentések szerint zavartalanul folynak a harmadik nagy tárgy, a történelem írásbeli vizsgái szerda reggel országszerte - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. Történelemből középszinten 1296 helyszínen 79 781 vizsgázó, emelt szinten 113 helyszínen 5753 diák érettségizik.

A történelem középszintű írásbelije 180 percig tart. Az írásbeli két feladatsorból áll: az egyszerű, rövid választ igénylő, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatokból. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és a megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat felét a 19. és a 20. század történelme adja. A vizsgázók használhatják a középiskolai történelmi atlaszt, amelyről maguk gondoskodnak, továbbá vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény ad.

Fotó: Thury Gergely

A történelem emelt szintű vizsga 240 perces, két feladatsorból áll (egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, illetve szöveges, kifejtendő feladatok megoldása). A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg. A vizsgadolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután következhet a II. feladatlap kiosztása és megoldása. A feladatok megoszlása hasonló a középszintű vizsgáéhoz.


Határon túli magyarok, alkotmányosság, a demokrácia gyakorlásának formái, az Európai Unió működése, a nyilas mozgalom - ilyen témakörök szerepelnek a középszintű töriérettségi első, rövid feladatokból álló részében az eduline információi szerint.


Reggel közzétették a tegnapi matematika érettségi megoldókulcsát.

Letöltés PDF formátumban


Rendben lezajlottak a történelem írásbeli érettségik szerdán, a diákoknak középszinten többek között a középkori Rómával, Magyarország demográfiai helyzetével, emelt szinten pedig a népvándorlás korával és az 1930-as évek magyarországi politikájával összefüggő feladatokat kellett megoldaniuk.

Az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott összegzése szerint a középszintű, 180 perces feladatlap első felében 12 rövid választ igénylő, úgynevezett tesztfeladat szerepelt, a második rész pedig szöveges, kifejtendő, úgynevezett rövid és hosszú esszéfeladatokból állt.

 A feladatlap a vizsgakövetelmények 12 témakörének mindegyikéből tartalmaz feladatot. A diákok a vizsga egésze alatt használhatták a középiskolai történelmi atlaszt. A rövidebb feladatok, amelyek az egyetemes és a magyar történelemre vonatkoztak, időrendben követték egymást, így a köztársaság kori Róma, az oszmán hódítás, a középkori magyar városfejlődés, a barokk művészet, a dualizmus kori gazdaság, a nagy gazdasági világválság, az Európai Unió intézményei.  A nyolc esszékérdésből amelyek között szerepelt a magyar honfoglalás, a magyarországi reformáció kulturális hatása, Széchenyi reformprogramja, Magyarország demográfiai helyzete és az ENSZ - bizonyos választási szabályok betartásával - hármat kellett kidolgozni.  A feladattípusnak fontos eleme volt az állampolgári ismeretek és a jelenismeret (a XX. század második fele és napjaink jelenségei, történései, problémái).

MTI-fotó

A feladatokhoz általában írásos vagy képi forrás, térképvázlat, ábra vagy adatsor kapcsolódott. A vizsgázónak ezek felhasználásával és saját ismeretei mozgósításával kellett pontos választ adnia. Az esszéfeladatok értékelésében a szakmai tartalom mellett fontos szempont a szöveg megszerkesztettsége, koherenciája, logikája is - jelezték.


Pribelszki János a Jendrassik-Venesz Középiskola igazgatója, történelemtanára szerint az idei történelem érettségi írásbelije megoldható és sokrétű volt.

Az első rövid kérdéseket tartalmazó részben az ókori Rómától az Európai Unió koráig terjedő kérdéseket találhattak a vizsgázók. Művészettörténetet, gazdaság és társadalompolitikát firtató kérdéseket egyaránt lehetett találni az első részben, aminek a megoldásához szövegértésre, lexikális tudásra és térképismeretre egyaránt szükség volt.

A második, esszéket magában foglaló rész feladatai között a honfoglalás, 1848-as forradalom, reformáció, középkori gazdaság témakörével lehetett találkozni. Az esszék a tavalyihoz képest egyszerűbbek voltak.A történelem érettségi írásbelije megoldható, viszonylag könnyen feldolgozható volt a vizsgázóknak.


Az Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban megkérdeztünk néhány érettségizőt, hogy mi a véleményük az idei történelem feladatsorról. Marcell, aki társainál majdnem egy órával korábban már befejezte, egyáltalán nem találta nehéznek. Az esszétémák nem voltak a legjobbak, de meg lehetett írni – mondta el nekünk.

Zseniális volt - kezdte kicsit ironikusan Bence, majd komolyra fordította a szót és folytatta. Elég nehézre sikerült, de voltak benne szerencsére könnyű feladatok is – árulta el. Hozzátette, az egyik esszékérdésben a cigányok hátrányos helyzetéről lehetett bőven írni, ami azért megoldható.

Fruzsina bevallotta, ő kicsit nehezebbre számított, ennek ellenére mégsem sikerült úgy, ahogy szerette volna. Gondjai voltak a forráselemzéssel, és az esszékhez úgy érezte nem adtak elég anyagot.

A vizsgáról együtt távozó Kitti és Zsolt máshogy gondolta. Szerintük a források sokkal jobbak voltak mint az előző évben, ráadásul a teszt része is könnyűre sikerült. Ezzel szemben az utánuk jövő Kata és Dia inkább a tavalyi vizsgákat írta volna meg.

Két Marci nevű fiú is ugyanerre panaszkodott. Elmondták, az Európai Unióról szóló kérdések és a barokk művek felismerése gondot okozott. Megnéztem a tavalyi és tavalyelőtti feladatsorokat és mindegyik könnyebb volt, mint ez – közölte kicsit csalódottan egyikük.

Réka kérdésünkre bevallotta, hogy neki sose ment a történelem. Úgy gondolja azonban, hogy ahhoz képest megírhatóra sikerült. A vele együtt távozó Zora teljesen elégedett volt a feladatsorral. Az esszék főleg tetszettek, mivel könnyűek voltak és jól lehetett őket összeválogatni – árulta el.


Letölthető a megoldókulcs!

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.