Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iparosnegyedből városközpont

2013. május 8. 10:58
A Cserhát történetét bemutató előadássorozattal és kiállítással készült a Gizella napra a Laczkó Dezső Múzeum.

A délutáni előadásokon a városrész történetével foglalkoztak a meghívott szakemberek, különös tekintettel az elmúlt hatvan év átalakításaira.

Dr. Balassa László előadása

A Cserhát története a középkorig nyúlik vissza, az egykori Szentiván-szeg már akkoriban is lakott terület volt – derült ki dr. Balassa László építészmérnök előadásából. A település központja a mai parkoló helyén lehetett. A barokk korban már bizonyíthatóan az iparosok apró házai helyezkedtek el ezen a területen, a XX. századra pedig kialakult a Cserhát átlagos kisvárosi jellege. Érdemes megnézni azokat a városrészeket, amelyek ebben az időben ugyanilyen állapotban voltak, azonban nem érintette őket a szocialista városátalakítás: a Buhim-völgy vagy az alsó Dózsaváros mára a megyeszékhely legdrágább területei lettek. A Cserhát is ilyen lenne, ha nem pusztítják el.

Nagy Szabolcs

Nagy Szabolcs, a levéltár munkatársának előadásából kiderült, mi történt ezután. Az ötvenes években még húszezer alatt volt a város lélekszáma, a párt ezt kívánta hatvanezerre felduzzasztani. A belváros átalakításának egyik oka tehát a lakáshiány volt. Szükségessé vált az átépítés azért is, mert a nyolcas főút (aminek akkoriban a Kossuth utca is része volt) a megnövekedett forgalom levezetésére alkalmatlan volt, balesetveszélyessé vált, a nyolcast új nyomvonalra kellett átterelni. Emellett ideológiailag is elengedhetetlennek tartották, hogy a történelmi belváros mellett egy új, modern városközpontja is legyen Veszprémnek.

Gubicza László

A munkálatokban fontos szerepet vállalt Gubicza László volt városi főmérnök. Elmondása szerint 1952-ben az első általános rendezési terv kettősen oldotta meg a város közlekedési problémáit: egyfelől az eredeti útvonalán tartotta a nyolcas utat, ugyanakkor a távlati tervekben már szerepelt az északi elkerülő. Tíz évvel később, a második rendezési tervben már metodikailag megalapozottabb módon kezelték a város igényeit.


Kapcsolódó cikkünk
- A kétarcú Cserhát története


A Cserhát teljes szanálása Gubicza szerint nem rombolás volt, azt komoly szakmai előkészítő munka előzte meg, az egész város érdekeit szem előtt kellett tartani. A történelmi belváros megóvása akkoriban is fontos szempont volt. Az egykori főmérnök úgy gondolja, hogy a belváros átépítése nem elsősorban politika, inkább szakmai elgondolás alapján jött létre, és az a város fejlődéséből következett. Ugyanakkor hozzátette: a város közlekedési problémáit a mai napig kezelő körgyűrű nem a tervezőasztalon született, azt felsőbb pártutasításra alakították ki.


A tárlatot bemutató galériánkhoz kattintson ide!

Az előadások után megnyitották a városrészt bemutató, a múzeum saját költségén létrejött, illetve civil felajánlásokkal kiegészített kiállítást. A támogatóknak Limbacher György, a múzeum igazgatója köszönte meg a segítségüket.

Hermann István

Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa köszöntőjében arról szólt, hogy a hivatalos dokumentumok mellett fontosnak tartotta a hétköznapok és a közelmúlt megörökítését is, ez a kiállításon egyértelműen látható lesz. Azért is kötődhetünk igazán a tárlathoz, mert nem valami idegen, egzotikus dolgot tár elénk, hanem nagyon is veszprémi az anyag.

Némedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester elmondta, hogy a tárlat egy várostörténeti sorozat első állomása egy olyan városrészről, amely a múlt értékeit őrzi, de képes a megújulásra. Megbecsült iparos és kereskedő emberek éltek itt egykor, és a Cserhát ma is a város szíve. A kiállítás híd a múlt és a jelen között, hiszen a régi idők mellett felvillantja a napjainkban zajló belváros-rehabilitáció egy-egy szeletét is.

Reider László

A megnyitó beszédek után a jelenlévők meghallgathatták a Rubber Puppet zenekar Kossuth utcán című dalát.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.