Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vádat emeltek a balatonakarattyai gyilkosság ügyében

2013. május 8. 11:45 // Forrás: MTI
Különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség az egy évvel ezelőtt Balatonakarattyán elkövetett, három ember halálát okozó emberölési ügyben a Veszprémi Törvényszéken

Tavaly április 21-én egy balatonakarattyai házban a rendőrök három holttestet találtak, egy 70 éves férfiét, egy 54 éves és egy 91 éves asszonyét. A helyszíni szemle adatai alapján feltételezhető volt az idegenkezűség.

Gulyás Ildikó elmondta: a vádirat szerint a középkorú asszony a vádlottal korábban élettársi kapcsolatban állt. Ezt a férfi agresszív viselkedése miatt szerette volna megszakítani, és pénzt akart gyűjteni ahhoz, hogy elrejtőzhessen előle. Erre akkor lehetősége is adódott, amikor a férfi börtönbe került, őt pedig az ügy másik sértettje, a 70 éves férfi édesanyjának és nagynénjének ápolásával bízta meg Balatonakarattyán. Miután a férfi édesanyja meghalt, a sértett a másik idős asszonnyal maradt. Közben közte és megbízója között érzelmi kapcsolat alakult ki, és a férfi rendszeresen meglátogatta őket - idézte fel a szóvivő.

 A vádlott 2011 augusztusában szabadult a börtönből, megkereste volt élettárását, folytatni akarta a kapcsolatukat, és emiatt többször meglátogatta. Így tett 2012. április 2-án este is. Mivel arra gyanakodott, hogy két későbbi áldozata között szerelmi kapcsolat van, a házhoz lopódzott. Az ablakon keresztül kifigyelte őket, majd bement a lakásba, ahol mindkettőjüket annyira durván bántalmazta, hogy belehaltak sérülésükbe - folytatta a szóvivő. A vádlott ezután egy név nélküli, a rendőrségnek címzett levelet hagyott hátra, amelyben a cselekmény elkövetését elismerte, ugyanakkor a nyomokat igyekezett eltüntetni. Átkutatta a házat, és készpénzt, kisebb értékű műszaki cikkeket, köztük két mobiltelefont is eltulajdonított, összesen 38 ezer forint értékben. Magához vette volt élettársa és a lánya nevére kiállított bankkártyákat, amelyekkel a következő napokban budapesti bankautomatákból – kisebb összegben részben sikerrel – pénzt felvételét kísérelte meg - áll a vádiratban. A vádlott a helyszínről volt élettársa gépkocsijával távozott, de miután a benzin kifogyott belőle, a járművet Polgárdiban hagyta, és vonattal utazott tovább Budapestre. A vádlott a helyszínről annak tudatában távozott, hogy az önellátásra képtelen, súlyosan beteg 91 éves asszony a lakásban egyedül maradt. 2012. április 4-én ugyan megkérte egy barátját, hogy a 112-es segélyhívószámon tegyen bejelentést az idős asszonyról, ennek ellenére a sértettre nem találtak rá. Mivel a vádlott figyelte a híradásokat, ezzel tisztában is volt, ebbe belenyugodott, a nő életének megmentése érdekében semmit sem tett - ismertette Gulyás Ildikó.  A vádlott 2012. április 11-én felkereste volt élettársa lakásának albérlőjét azzal, hogy az asszony kórházban van, és 70 ezer forintot csalt ki tőle.

A főügyészség az elkövetőt különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntettével, folytatólagosan kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének kísérletével, jármű önkényes elvételével, valamint kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja mint visszaesőt.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.