Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai szerint csalás a rezsicsökkentés

2013. május 9. 10:21 // Forrás: MTI
Csalásnak és tarthatatlan intézkedésnek nevezte a kormány rezsicsökkentését az E14-PM vezetője a szlovák Sme lapnak adott interjújában.

Bajnai Gordon a magyar kormány és az ellenzéki csoportosulás gazdaságpolitikai elképzelései közötti különbségeket firtató kérdésre azt mondta, hogy Magyarországnak válságmenedzsmentre lesz szüksége, és ez elsősorban a bizalom válságát érinti majd.

"Legelőször is meg kell újítani a kormányba, a jogbiztonságba és az adórendszerbe vetett bizalmat" - fogalmazott.

A volt miniszterelnök az Orbán-kormány rezsicsökkentést csalásnak és tarthatatlan intézkedésnek nevezte. Bajnai Gordon hozzáfűzte: elismeri, hogy Magyarországon magasak a lakhatással összefüggő kiadások, de az általa vezetett szövetség ezt a háztartások energiatakarékosabbá tételével orvosolná, ami több megtakarítást hozna a családoknak, és munkahelyeket is teremtene. Az Együtt 2014 vezetője a kettős állampolgárságról és az ahhoz kapcsolódó szavazati jogról közölte: ebben a kérdésben Magyarországon többségi egyetértés van, és károsnak tartaná a téma újbóli megnyitását.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.