Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekviem a belvárosért

2013. május 9. 12:52
Hartmann Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője és Kiss Tamás, a város korábbi főépítésze tartott előadást Veszprém belvárosának átalakulásáról.

A Szeglethy Baráti kör rendezvényének bevezetőjében Hartmann Ferenc elmondta, Kiss Tamás e-mailben kereste meg az ellenzéki önkormányzati képviselőket és mondta el a véleményét az éppen zajló munkálatokról. Több megbeszélés után úgy döntöttek, érdemes ennek a témának egy lakossági fórumot szentelni – tudhattuk meg.

Hartmann Ferenc a város rehabilitáció elemeinek felsorolásával kezdte. Megemlítette, a játszóterek, szökőkutak építése és a fásítás pozitív vonásai a projektnek. Hozzátette, az aluljáró kibővítése viszont vitatható lépés, mivel egy Veszprém léptékű városnak nincs ilyenre szüksége, nem mellesleg a környékbeli üzleteket is nehéz helyzetbe hozza majd az átalakulás.

Hartmann Ferenc felhozta az éppen épülő Hangvillát is. Közölte, a város birtokában rengeteg kulturális intézmény van, aminek nincs összehangolva a működése. A Hangvilla megépülése előtt mindenképp létre kellene hozni a kulturális koncepciót – húzta alá a politikus.

Elhangzott némi információ a tervezett parkolóházakról is. Megtudhattuk, 2006-ban egy vállalkozó kereste meg az önkormányzatot, mert egy mélygarázst akart építeni. El is kezdődtek az egyeztetések, amit a választások utáni új képviselőtestület megszakított. A politikus hangsúlyozta, a városnak jelenleg nincs közlekedési koncepciója. 2007-ben készült egy vitaanyag, amivel azóta nem igazán foglalkoztak.

Kiss Tamás itt felelevenítette, hogy az 1940-es évektől milyen tervek készültek a város forgalmának irányítására. Elmondta, régebben pályázatokkal kerestek megoldást a közlekedési problémákra, és az ország mérnökeinek krémje dolgozott a felmerülő gondokon. A volt főépítész kiemelte, ideje lenne létrehozni egy új közlekedési koncepciót. 

Hartmann Ferenc hangsúlyozta, akkoriban valóban több alternatíva készült egy-egy probléma megoldására, manapság pedig csak egy ötlettel állnak elő. Elmondta, a kórház környékén tervez a város vezetősége majd egy furcsa kettős körfogalmat, ami még rengeteg gondot okozhat. Hozzátette, először építenek és utána végzik el a hatástanulmányt, pedig ezt pont fordítva kellene.

A politikus közölte, szükség lenne rá, hogy minden tervnek legyen több alternatívája. Már egy új televízió vásárlásánál is elmegy az ember megnézni több készüléket, hogy a legjobbat válassza ki. Egy olyan épületnél, ami akár 50 évre meghatározhatja a városképet, a körültekintőbb tájékozódás és alternatívák keresése még fontosabb lenne – jelentette ki a képviselő.

A fórumon a közönség néhány tagja is kifejtette a véleményét. Schmidt István, a városfejlesztési iroda vezetője is válaszolt néhány kérdésre. Mikor az úttest alatt megtalált pincéről volt szó, akkor elmondta, azon a részen nem terveztek ásni, ezért nem kellett talajmechanikai vizsgálatokat végezni.

A közönségből valaki felvetette, hogy ideje lenne lebontani a hotelt, hiszen semmire sem használják, és csak útban van. A gyalogosok közül többen panaszkodtak az aluljárókra, mivel azok szerintük nem gyalogosbarátok és nem a megfelelő helyeken lyukadnak ki. A városfejlesztési iroda vezetője itt alternatív útvonalakat kínált, amelyeken el lehet jutni a célig, de az emberek ezeket hatalmas kerülőnek tartják és hallani sem akartak róluk.

Több jelenlévőnél felmerült az egyirányú Iskola utca megfordítása. Kiss Tamás ez ellen azzal érvelt, hogy ehhez rengeteg más olyan változtatást is végre kellene hajtani, ami megbonyolítaná és balesetveszélyessé tenné a közlekedést. Hozzátette, ez rövid távon talán még működne egy darabig, de hosszú távon csak bajt okozna.

Horák János
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.