Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Betekinthetünk a vadászpilóták életébe

2013. május 10. 13:13
Ezen a hétvégén a Gizella Napok társrendezvényeként Veszprémben állomásozik a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató országos kamion roadshowja, ahol bárkiből vadászpilótát varázsolnak.

A kamion belső terében vadászgép-szimulátorok, interaktív online kiállítás és 4D élmény fogadja az érdeklődőket. A helyszínen a látogatók személyesen találkozhatnak a Magyar Honvédség Gripen pilótáival, és csúcstechnológia segítségével maradandó emlékkel térhetnek haza – ígérik a szervezők. Sőt, egy kép erejéig bárkiből vadászpilótát is varázsolnak a Lackó Dezső Múzeum előtti parkolóban felállított kamionnál péntektől vasárnapig egész nap.

Sáfár Albert és Porga Gyula
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

A repülés annak, aki nincs kapcsolatban vele, egyfajta misztikum, különlegesség – vélekedett az eseményt beharangozó sajtótájékoztató alkalmával Porga Gyula. Veszprém polgármestere emlékeztetett, az idei Gizella Napokon a katonaság több szegmense is megmutatkozik, a történelmi múltat felidéző harci bemutatók mellett a kamionos roadshow közreműködésével a modern technika is helyet kapott a programokban.

Sáfár Albert dandártábornok az augusztus 3-án és 4-én Kecskeméten megrendezendő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató programjába engedett betekintést. Elmondta, az idén 75 éves Magyar Légierő életébe Veszprém mindig fontos szerepet játszott, hiszen városunk ad otthont a vezetési központnak. – Ez az évforduló alkalmat ad arra, hogy egy haditechnikai show keretében bemutassuk, mire alkalmas a Magyar Honvédség, a befizetett adóforintok mire költődnek el – hangsúlyozta a dandártábornok.

A kecskeméti repülőnappal kapcsolatban elhangzott, a tervek szerint a légi program a rendezvény mindkét napján közel 7 órán át tart majd. A szóló repülőbemutatók mellett naponta több katonai kötelék, valamint polgári és oldtimer formációk is láthatóak lesznek a levegőben és a földön egyaránt. A látogatók megcsodálhatják az orosz, a spanyol, a török, az olasz, valamint a horvát vendégek formáció műsorát, de olyan különleges gépek is felsorakoznak a kecskeméti repülőtérem, mint a C-17-es, a Mig-21-es és 29-es, a Szu-25-ös és 27-es. Összesen 25 meghívott ország légereje lesz látható a rendezvény területén. A szárazföldi haditechnikát a Magyar Honvédség rendszeresített harci-, szállító-, és katonai járművei, valamint muzeális harcjárművek képviselik.

Sáfár Albert hangsúlyozta, a jegyárak 2010-hez képest nem változtak, elővételben pedig még kedvezőbben lehet megváltani, amit a kamionos roadshow alkalmával is megtehetünk, később pedig többek között a nagyobb postákon lesz erre lehetőség. Újdonság még, hogy 7 éves kor alatt a rendezvény ingyenesen látogatható.

A Repülőnap Országos Kamion roadshowjan 11 nagyvárost érintve három hónapon keresztül járja Magyarországot azért, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a repülőnapot és bemutassa a Magyar Honvédség társadalmi szerepvállalását.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.