A Smaragdváros munkacímet viselő szociális városrehabilitáció több helyszínen és számos közreműködővel közösen valósulhat meg, melynek célja, hogy az egyes társadalmi rétegek életkörülményei javuljanak. Többek között közösségi terek újulnak meg, illetve több lakóházon energiamegtakarítást célzó beavatkozásokat hajtunk végre – ismertette Brányi Mária alpolgármester érdeklődésünkre.

A pályázat
A régióban lévő négy megyei jogú várost célozta meg a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázata, s amennyiben sikeresek vagyunk, akár 1,2 milliárd forinttal is gazdálkodhatunk. A kétfordulós kiírás első lépéseként egy ötletanyagot kellett bemutatnunk, ezt követte a végleges pályázat megalkotása, aminek elkészítésénél figyelembe vettük a bíráló bizottság véleményét, de a veszprémieknek fontos elemek is mind megmaradtak. A visszajelzések alapján az ügynökség támogatásra javasolta a pályázatot, ennek pontos mértéke azonban később derül ki.

Beavatkozási terület
A beavatkozási terület a Jutasi úti lakótelep nagy részét magába foglalja. 400 millió forintot fordítunk a Ringató Óvoda teljes megújítására, továbbá forrásokat fordítunk a környezõ zöldfelületek megszépítésére. A projekt gazdasági elemeként új külsőt kap a Haszkovó 18. előtti kis piac. A Városi Művelődési Központ Táborállás park 1. sz. épületében lévő konyha és étterem átalakítása is része a pályázatnak, valamint lakófunkciós elemként több lakóépület energetikai szempontból történő javítása is beletartozik a projektbe. Több közterületi felület megújul, például a Táborállás parkban, a Halle u. 5. déli oldalán, valamint a Kálvin János parkban.

Kapcsolódó összetevõk
A pályázatban közel 100 millió forintos nagyságrendet érnek el az úgynevezett soft elemek. Konzorciumi partnerünk a Városi Mûvelődési Központ, a Művészetek Háza, valamint a Családsegítő Szolgálat, de mellettük több civil szervezet is segíti a pályázat sikeres lebonyolítását majd a jövõben, hiszen egy külön programalap áll a rendelkezésükre ötleteik megvalósítása érdekében.

Társasházi fejlesztések
A programban szereplő társasházi közösségek számára olyan fejlesztések lesznek elérhetőek, amiket önerőből nem tudtak volna végrehajtani. Azok az épületek vehettek részt a pályázatban, melyeknél nagyarányú energetikai beavatkozás még nem történt. A Haszkovó 18. épület északi és keleti homlokzati falának hõszigetelése valósul meg, valamint a villámvédelmi rendszer is megújul. A Haszkovó 16. esetében a lépcsőházak bejárati ajtajának cseréjét tartalmazza a pályázat. A Haszkovó 12. társasháznál az épület három liftjének cseréje történik meg, illetve teljes akadálymentesítés jön létre. A Munkácsy u. 3. esetében az épület északi falának hőszigetelése valósul meg. Mindezek teljes volumene közel 240 millió forint.
Döntés hamarosan
Heteken belül megtörténhet a pályázatok végleges elbírálása. A tásasházak közbeszerzés nélkül tudnak kivitelezőt választani, így ezek a munkálatok történhetnek meg először, azonban még ebben az évben megtörténhetnek az önkormányzatot érintő szükséges közbeszerzések, a kivitelezés előkészítése, jövőre pedig megindulhat a kivitelezés.