Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy évet csúszhat az iskola-összevonás

2013. május 14. 22:56
A tervezett iskola-összevonás miatt szülői fórumot tartottak az Ipariban kedd délután, ahova meghívták Szauer István tankerületi igazgatót is.

A tervezet szerint az Ipari, a Táncsics és a Közgáz a Jendrassik-Venesz tagintézményeként működne szeptembertől. A további részleteket korábbi cikkünkben olvashatják. Azóta annyi fejlemény történt, hogy egyéni képviselői indítványt nyújtottak be az Országgyűlésnek, amelyben az integráció határidejét egy évvel eltolnák, 2014. május 31-re. A módosítóról szerdán szavaz a Parlament, vélhetően elfogadják.

Péterfay Norbertné

A szülői fórumon Péterfay Norbertné, az Ipari szülői választmányának elnöke megfogalmazta a szülők aggályait. Eszerint egy újabb lépcsőfok épül majd be az iskola és a minisztérium közé.  A tanárok a leépítéstől, átszervezésektől félnek, a diákok sem értik mi előnyük származhat az összevonásból, nem akarnak több száz fős ballagást, évzárót. Az összevont iskolák ügyeire a szülők rálátása is csökkenne.

Szauer István felhívta a figyelmet arra, hogy a szakképzési törvényt 2011-ben fogadták el, és egészen eddig senki nem panaszkodott miatta, pedig a szülőknek is lett volna ideje felkészülni a változásokra. A Pannon TISZK létrehozásakor arra törekedtek, hogy az iskolák autonómiáját megőrizzék, ennek a korábbi szándéknak köszönhetően ez a jövőben sem sérül. Az igazgató szerint ha szerdán mégsem menne át a parlamenten a módosító, érezhető változás akkor sem történne az érintett iskolákban. Mivel már most sincsenek párhuzamosságok, így szakok megszüntetésére sem lesz szükség, sőt éppen hogy bővíteni szeretnék az oktatási portfóliót, az Ipariban műanyag-feldolgozással, a Közgázban közigazgatási szakterülettel is foglalkoznának. A tankerületi vezető felhívta a szülők figyelmét, hogy problémáikkal keressék fel a veszprémi országgyűlési képviselőket, hiszen egyéni módosítókkal meglepően sok mindent el lehet érni.

Szauer István

Simon Gyula Mátyás, a Táncsics szülői munkaközösségének választmányi elnöke azt mondta: több információt kaptak egyetlen délután, mint az elmúlt másfél évben összesen. Viszont nem ilyenkor, az utolsó pillanatban kellene tájékoztatni az érintetteket. Simon úr a szülői és diák-érdekképviseletek csorbulásától tartott, valamint az iskolák hagyományai, múltja miatt aggódott. Ha a módosítót elfogadják, akkor egy évet nyerünk, ez idő alatt legyenek egyeztetések, találkozzanak rendszeresen az érintettek!

Simon Gyula Mátyás

Szauer István megnyugtatta: sem a szülők, sem az igazgatók jogai nem csorbulnak az összevonás után sem. Hozzátette: „sok értelme nem lett volna 2011-ben nekiállni számolgatni, várható volt, hogy lesznek változások”, ezt a pénteken benyújtott módosító is jól illusztrálja. A tankerületi vezető szerint az oktatási rendszer átalakítása nélkül már ezen a télen is komoly gondok lettek volna, sok helyen nem tudták volna fizetni a rezsit és a béreket.

A vehir.hu tudósítója két dologra volt kíváncsi. Az első, hogy mit nyernek a veszprémi iskolák az átszervezéssel?

„Azt mondhatom, hogy semmilyen haszna nem lesz.” - fogalmazott Szauer István. - „Az iskolák számára semmilyen direkt előnnyel nem jár. Nem lesz se több gyerek, se több pedagógus, se több pénz. Nyilván hosszú távon jelentkezhet valamilyen előny, hiszen az átszervezés célja a racionalizálás. Mivel azonban Veszprémben nincsenek párhuzamosságok, így a Pannon TISZK-en belül ez semmilyen változást nem jelent.”

Szauer István

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szempontok alapján választották ki azt az intézményt, amely a központ lesz?

Mint kiderült, az alapján választottak, hogy melyik iskolákban folyik tényleges szakképzés – a Pannon TISZK-ben kettő ilyen van: a Táncsics és a Jendrassik. Polgármester úrral egyeztetve döntöttek a Jendrassik-Venesz mellett, ami racionális választás, hiszen itt működik a TISZK központja jelenleg, és az iskola kellően nagy tanulói bázissal is rendelkezik.

Irányi László köszöntötte a jelenlévőket.

Mi ez a módosító?

A sokat emlegetett egyéni módosító indítványt Kontur Pál és Kara Ákos Fideszes valamint Michl József KDNP-képviselők nyújtották be. A  módosítás célja, hogy a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII . Törvény 5. paragrafusában előírt, az állami fenntartású szakképző iskolák körében végrehajtandó intézményi integrációról szóló fenntartói döntéseket a hatályos rendelkezés szerinti 2013. május 31-ei határidő helyett 2014. május 31-i határidővel kelljen meghoznia az állami fenntartóknak. 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) e hatályos rendelkezést nem tudja kellően előkészített módon végrehajtani, ami így akár károkat is okozhatna az intézményrendszerben. Az állami fenntartásba vétel 2013. január 1-jén történt meg, az átvétel gyakorlati megvalósítása azonban jelentősen elhúzódott, a korábban megyei önkormányzati fenntartású iskolák pedig április 1-jével kerültek át a KLIK fenntartásába.

Mindezek alapján 2014-ben, egy évvel később, az elkészült megyei szakképzési tervek eredményeit is figyelembe véve megalapozottabb döntést tud hozni az állami intézményfenntartó központ, amely valóban a szakképző iskolai rendszer hatékonyságának növelését, ésszerűsítését tudja ily módon szolgálni.

A módosító indítvány teljes szövegét IDE KATTINTVA olvashatja el.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.