Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

BL-forma kell a Szeged ellen is!

2013. május 17. 19:40
"Nagyon koncentráltan kell játszanunk az első találkozón, hiszen ha hibáznánk, óriási bajba kerülnénk a Tisza-parti visszavágó előtt" – Fazekas Nándor blogja.

Lelombozódva

Legutóbb a Tatabánya elleni bajnoki elődöntőket megelőzően jelentkeztem, amely párharcot a papírformának megfelelően hoztunk. Igaz, nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Bajnokok Ligája kiesés után kisebb lelki hullámvölgybe kerültünk. A csapat több tagja sokáig le volt lombozódva, hiszen – ahogy az előző naplómban is írtam – csak nüánszokon múlott a továbbjutás, amelyet végül a szerencsésebb gárdának sikerült kivívni.

Nagyon a lelkére vette az együttes a kiesését, amely meglátszott a következő napokban ez edzéseken, sőt, a Tatabánya ellen is. Úgy gondolom azonban, hogy a társaság ennek ellenére is az elvárásoknak megfelelően kézilabdázott. Próbáltunk formában maradni és azokat a taktikai elemeket gyakorolni, amelyeket év elején elkezdtünk. Nem eshettünk ki a ritmusból, hiszen a Szeged ellen nagyon fontos két vagy három találkozó vár ránk a fináléban. Holnap (szombaton) máris kezdődik is a két nyert meccsig tartó párharc.

Újra BL-hőfokon

Remek felkészülést produkáltunk, egy teljes hetünk volt a Pick ellen gyakorolni, amelyre már régen nem volt példa. Nem állítom, hogy könnyű héten vagyunk túl, de bízom benne, hogy a sok munkának meglesz az eredménye, s azt az arcunkat fogjuk mutatni, amelyet a BL-ben már megszokhattak tőlünk szurkolóink.

Bízom benne, hogy telt ház előtt találkozunk a legnagyobb honi riválissal, amely nagyon fontos számunkra, hiszen itthon mindig óriási becsvággyal játszunk.  Remélem, hogy e mellett jó játékkal is meg tudjuk örvendeztetni drukkereinket.

Kapustársam, Mirko Alilovic sajnos megsérült az elődöntőben, s holnap még biztosan nem számíthatunk rá, így a szokottnál nagyobb szerep hárul rám. Tekintettel arra, hogy jövőre már csak egy magyar csapat indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban, egyszerűen nem hibázhatunk. Ezzel azonban tisztában van mindenki, s holnap ennek szellemében – profi játékosokhoz méltóan – fogunk pályára lépni. Nagyon várjuk ezt az összecsapást, hiszen utoljára a Kiel ellen szerepeltünk olyan hőfokú találkozón, mint ami most vár ránk.

A Szeged is felkészült

Biztos vagyok benne, hogy a Szeged is jól felkészült ellenünk, hiszen nekik is sok idejük volt ellenünk gyakorolni. Ez annak ellenére is elmondható, hogy a Csurgó elleni második meccsükön alaposan megizzadtak, s csak hetesekkel léptek tovább. Biztos vagyok azonban abban, hogy a Veszprém ellen megsokszorozzák erejüket, hiszen ellenünk midig különösen fűti őket a bizonyítás vágya.

Tegnap a szegedi védekezést, ma támadásokat elemeztük videón. Teljes csapat ellen készültünk. Azt csak a mai sajtótájékoztató tudósítását olvasva tudtuk meg, hogy Vadkerti Attila kihagyja az összecsapást.

A meccs után pihenni sem lesz időnk, hiszen hétfőn már el is utazunk Szegedre. Nagyon koncentráltan kell játszanunk az első találkozón, hiszen ha hibázunk, óriási bajba kerülnénk a Tisza-parti visszavágó előtt.

Bronzérem a két évvel idősebbek között

Blogom végén legnagyobb fiamról, Gergőről mesélek a veir.hu kedves olvasóinak. Az Éles Kézilabda Iskola 2001-es korosztályával múlt hétvégén Békésen jártunk. Gergő tehát ezúttal a nála két évvel idősebbek szerepelt. S ha nem is kezdőként, de itt is minden meccsen fontos szerep hárult rá. Ilyenkor természetesen érződik egy játékoson, hogy jobban tiszteli az ellenfeleket, s nem olyan bátor, mintha a saját korosztálya ellen kézilabdázni. Ám így is becsülettel helytálltak és jó játékot nyújtottak, s a bronzmeccsen a házigazdát győzték le hétméteresekkel. Fiam jövő hétvégén Balatonfüreden szerepel a 2002-esek döntőjében, ahol már meghatározó játékos, utána héten pedig végre a saját korosztályban bizonyíthat.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.