Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövünk majd nyaralni a Balatonra

2013. május 27. 10:37
A külföldön munkát vállalók nagy része a jobb megélhetés reményében vág bele a kalandba. Brigi azért kényszerül Ausztriába, hogy együtt tartsa a családot.

Brigi jelenleg szinte egyedül neveli itthon 2 és 12 éves lányait, férje Ausztriában dolgozik, mint vendéglátós, immáron öt éve. Volt időszak, amikor csak 2-3 havonta tudott hazajönni néhány napra, most a határhoz közelebb helyezkedett el, így hetente láthatja egymást a család, de úgy döntöttek, véget vetnek ennek a széthúzásnak és inkább a szomszédban telepednek le véglegesen. A család és a barátok támogatják őket, s úgy tűnik, a gyerekek is megértik, meg kell tenni ezt a lépést.

– Közel vagyunk a negyvenhez, nem akarunk tovább így szétszakadva élni – kezdte az alapvető okot Brigi, amikor arról kérdeztük, miért döntöttek a külföldi letelepedés mellett. Korábban együtt dolgoztak itthon, egy csárdát üzemeltettek a Balaton-parton, de úgy alakult, hogy útjaik külön váltak a munka területén. – Az egyik rokonunk javaslatára végül Ausztriában próbált szerencsét a férjem, s talált munkát, én itthon maradtam a gyerekekkel. Az elmúlt időszakban az volt a legfőbb feladatom, hogy egyben tartsam a családot, de ehhez most már szükség van ahhoz, hogy együtt is éljünk. A jobb és biztosabb megoldást választottuk, Ausztriába költözünk – árulta el a tavaly meghozott döntést a jelenleg GYED-en lévő Brigi. Elmondta még, a munkahelyére nem szeretne visszamenni, két gyerek mellett nehezen tudná megszervezni az életét.

A kisebbik gyereknek még nincs szavazati joga – mondja –, ráadásul a születésétől kezdve magyarul és németül beszélnek hozzá, így számára nem jelenthet majd nehézséget a beilleszkedés. A nagyobbik lány hat éve tanulja a nyelvet iskolájában, jól is megy neki. Nála nehezebben megy az elfogadás, hiszen sokminden ide köti, de látja, mennyivel nyugodtabbak a mindennapok, ha az apa is itthon van.

Természetesen nem fordulnak teljesen hátat Magyarországnak, hiszen a szülők, barátok itt vannak, rendszeresen hazajárnak majd. Brigi hangsúlyozta, nem róluk van szó, a két gyerek miatt fontos megtenni ezt a lépést, hiszen sokkal több lehetőséget lát előttük, ha kint nőnek fel. Az első hónapokban egyébként az lesz a dolga, hogy a beilleszkedést segítse, arról gondoskodjon, amiről egy anyának kell, otthont teremtsen. – Az ünnepeket igyekszünk Magyarországon tölteni, illetve jövünk majd nyaralni a Balatonra.

Cseh Zoltán
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.