Bajnai Gordon exkormányfő, az Együtt 2014 politikusa egy a német zöldek által szervezett konferencián vett részt pénteken.

Bajnai elmondta, hogy a német sajtóban "fontos dolgok gyakran összekeverednek". Rendet kell tenni a fejekben: Magyarország "mint ország" továbbra is kitart az EU mellett, a jelenlegi kormánynak pedig semmi köze a neonáci eszmékhez. Ugyanakkor a kormányt le kell váltani, mert nem abba az irányba halad, amit 1990-ben a közmegegyezés kijelölt. Hozzátette: 2010 óta a demokrácia "súlyosan sérült", és "az alkotmányosságnak vége", a kormány tevékenysége miatt a gazdaságból elpárolgott a bizalom.
Egy választási győzelem után "nem térünk vissza a 2010 előtti időszak problémáihoz és bűneihez (...) hanem új korszakot nyitunk" - mondta az E14-PM vezetője.