Dr. Horváth Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, rengeteg ajánlást kaptak idén is. A „Pedagógusok a kistelepülésekért” nevű díjat 2007 óta minden évben kiosztják az arra érdemeseknek. Ezzel szeretnék elismerni a tanárok munkásságát, ami nem merül ki csupán a gyermekeket tanításában.

Dávid Roland veszprémi énekes előadása után dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: a tanárokat nem csak pedagógusnapon, hanem az év többi napján is meg kell becsülnünk. A tanítók a jövő őrzői és hatalmas felelősség van a vállukon. Rajtuk múlik hogy a gyermek megfelelő pályát választ-e, mostanában pedig az egyre több széthulló család miatt szülő helyett kell szülőknek lenniük.
Dr. Dobos Krisztina, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa és a díjat odaítélő kuratórium tagja elárulta, hogy nagyon nehéz volt eldönteni, kinek adják az elismerést. Úgy tűnik a pedagógusok nem csupán oktatók, hanem valóban lámpások, követendő példák.
A Pedagógusok a kistelepülésekért díjat 2013-ban az úrkúti Imri Zoltán, az ösküi Mátrai Balázsné, és a bakonynánai Szöllősi Attiláné vehette át.