Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közterület-felügyelők szakmai konferencia

2013. június 5. 20:58
Hatodik alkalommal rendezték meg a közterület-felügyelők szakmai konferenciáját Veszprémben, ahol a résztvevők megismerhették a legújabb rájuk vonatkozó jogszabályokat.

A rendezvény megnyitóján Babják László főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Némedi Lajos alpolgármesternek, a konferencia védnökének. A politikus hangsúlyozta: ezekre az eseményekre hatalmas szükség van, hiszen ha a jogalkalmazók ismerik a szabályokat, akkor sokkal jobban tudják végezni a munkájukat, ezáltal elnyerik az állampolgárok bizalmát. A médiából értesülhettünk egy olyan esetről az elmúlt hetekben, amikor egy jogalkalmazó szerv túllépte a hatáskörét, ennek pedig súlyos következményei lettek. A cél, hogy az ilyen esetekből minél kevesebb legyen, és a közterület-felügyelet, a rendőrség, valamint az ügyészség is jogbiztonságot sugalljon működésével.

A konferencia szünetében Babják László a sajtónak elmondta, hatalmas igény van erre a konferenciára, hiszen a jogszabály változásairól közvetlenül szerezhetnek meg a közterület-felügyelők olyan információkat, amikhez amúgy nehezebben férhetnek hozzá. A résztvevők lehetőséget kapnak szakmai kérdéseket feltételére, a legtöbb dilemma a közlekedési jogsértések, valamint az önkormányzati törvény egyes módosítása körül alakult ki.

A rendezvény fővédnöke dr. Mihalovics Péter parlamenti és önkormányzati képviselő volt.

Horák János
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.