Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C

Idén is lesz nyári napközis tábor

2013. június 6. 11:09
Idén 7. alkalommal rendezik meg Veszprémben a nyári napközis tábort - derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a városházán.

Némedi Lajos alpolgármester hangsúlyozta, a tábor hatalmas terhet vesz le a szülők válláról, és hasznos időtöltést nyújt a gyermekeknek. Az utóbbi években közel 200 diák vett részt alkalmanként a programban. A város 5 millió forintot különített el a költségvetésből a napközis nyári táborra, amihez még hozzájön a szülők befizetése is. Ezt az összeget a napi három étkezés mellett különféle programokra fordítják majd. A tábor során a gyermekek meglátogatják az állatkertet, a Balatont, múzeumokat és parkokat is.

Halmay György, önkormányzati képviselő, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke elmondta, a táborba jelentkezés feltétele az általános iskolai tanulói jogviszony, valamint a Veszprémbe bejelentette lakcím. A program díja 1500 forint naponta fejenként, ami mai viszonylatban rendkívül olcsónak számít – közölte a politikus. A tábor megszervezése nem kötelező, hanem önként vállalt feladat az önkormányzat számára, az iskolák nem járulnak hozzá a program költségeihez. Nem volt könnyű összeszedni a pénzt, de végül Porga Gyula polgármesternek és Némedi Lajos alpolgármesternek köszönhetően sikerült – jelentette ki Halmay György.

A jelentkezési határidő június 14. Az érdeklődőknek az iskolákban kell kérniük és kitöltve leadniuk a jelentkezési lapot. Lehetőség van különleges diétás étkezést biztosítani a gyermeknek, ám ez 100 forinttal megemeli a program térítési díját. A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy a rászorulók igazgató által kiadott igazolással kedvezményesen vehetik igénybe a tábort.

Horák János
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.