Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

"El akarta nyelni a világot"

2013. június 6. 23:01 // Forrás: mti
Megcsúszott a gát Győrújfalunál. Máshol is küzdenek a vízzel. Árvíz percről percre.

14:40 - Elkészültek a tervek a komáromi kórház kitelepítésére

Az országban egyedül a komáromi kórház lehet veszélyben egy esetleges gátszakadáskor, mivel 750 méterre van a védművektől. A kórházakban szabaddá tették azokat a területeket, ahol a hétvégén betegeket tudnak ellátni. Győrben 100, Mosonmagyaróváron 20 ágy áll rendelkezésre, a visegrádi kórház is felkészült betegek fogadására. Mindenütt egy hétre elegendő vért, gyógyszert és ételt tartalékoltak. Az áradás által fenyegetett szentendrei és komáromi mentőállomásokat településen belül, biztonságos telephelyekre költöztették át



13:10 - Munkában a Bakony Mentőcsoport

A Bakony Mentőcsoport továbbra is a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványráró településen lát el árvízi védekezési tevékenységét.

A mentőcsoport a kezdeti 22 főről immár 26 főre bővült állománya továbbra is homokzsákolási, töltésmagasítási, szállítási feladatokat lát el. Ezen kívül Ásványrárón veszélyeztetett ingatlanok, Hédervár településen a szennyvíztisztító telep homokzsákos bevédését végezték el. Vámosszabadinál az éjszakai munkákhoz biztosították a világítást. A folyamatos munka érdekében váltásban látják el feladataikat, létszámuk pedig folyamatosan nő, mivel a tagszervezetekből egyre többen tudják magukat bevonni a védekezésbe. Elhelyezésüket a befogadó település, ellátásukat pedig a befogadó és a Veszprém Megyei Vöröskereszt biztosítja. Ásványráró településen több Veszprém megyei civil önkéntes is segíti a védekezést.


12:15 - Heroikus küzdelem folyik a gátakon - jelentette ki Áder János

"A gát magasságával biztosan nem lesz baj", olyan, Nyugat-Európából az elmúlt napokban sugárzott képeket, hogy a töltés koronáján átbukik a víz, Magyarországon nem lehet majd készíteni - fogalmazott. Ugyanakkor "lehet kritikus helyzet, aki ezt nem mondja, az - azt gondolom -, hibát követ el, megtéveszti az embereket. De pánikra semmi ok nincs, és most a szakemberek azt mondták, hogy úgy érzik, most nyerőre állnak, ezt a csatát meg fogják nyerni" - mondta a köztársasági elnök.

Áder János Győrújfalunál (mti-fotó)


11:30 - Másfél ezren dolgoztak éjjel a gátakon Komárom-Esztergom megyében

Neszmélyen az éjszaka folyamán egy helyen meggyengült a gát, de több mint száz önkéntes és tűzoltó segítségével sikerült megerősíteni. Esztergomban a védekezésben pénteken a Turul mentőcsoport és az esztergomi középiskolák tanulói is segítenek. A védművek állnak, állapotuk jó, de megerősítik azokat is. A Széchenyi téren homokzsákokat osztanak azoknak a lakóknak, akik ezt kérik.


10:50 - Pénteken délelőtt Komáromnál is rekordot döntött a Duna vízállása.

10 órakor Komáromnál már 805 centiméteres vízszintet mértek. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centiméter volt, amelyet 2002-ben mértek. Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely - szintén 2002-ben - 875 centiméter volt. Itt pénteken délelőtt a folyó 10 órakor már 893 centiméteren volt. Esztergomnál 746 centimétert mértek legutóbb, Budapestnél 792 centiméter volt a vízállás. Esztergomnál mostanáig szintén a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint, itt azóta 771 centiméter a rekord. Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása.


10:45 - Balatonfüredi önkéntesek a gátakon

A balatoni emberek is szívükön viselik a Duna mentén kialakult árvízi vészhelyzetet. – áll Bóka István Országgyűlési Képviselő Fidesz KDNP, Balatonfüred Polgármestere árvízhelyzetről kiadott közleményében. Balatonfüredről és több balatoni településről nagy számban vesznek részt önkéntesként az árvízi védekezésben. A Fidesz balatonfüredi csoportjának tagjai önkéntes segítségüket ajánlják fel az árvízi védekezésben dolgozók számára. Segítenek a Duna mellett lakó embereknek és a hatóságoknak védeni az értékeket és megerősíteni a gátakat. Aki szeretne még segíteni az árvíz sújtotta térségben,az Árvíz 2013 Összefogás internetes oldalon tud tájékozódni, hol van szükség  önkéntes munkára. A katasztrófavédelemnél történt regisztráció nélkül senki ne induljon útnak, mert sok esetben csak így tud eljutni az érintett árvízhelyzetben lévő területre.


10:25 - Zavartalan a gyógyszerellátás

Amennyiben szükséges, a mentésben részt vevő hatóságok segítenek eljuttatni a gyógyszereket a vízzel körbezárt településekre - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken. A megyei tisztifőgyógyszerészek arra kérték a gyógyszertárvezetőket, kiemelten a Duna által veszélyeztetett megyéket, hogy a gondoskodjanak a gyógyszerellátáshoz szükséges biztonságos gyógyszerkészletről. Az ÁNTSZ közölte azt is, a gyógyszer-nagykereskedők minden megrendelést azonnal teljesítenek; ha nem tudnak bejutni valamelyik településre, a mentésben részt vevő hatóságok segítségét kérik.


10:20 - Újabb korlátozások a vasúti közlekedésben

A Duna áradása miatt újabb korlátozásokat vezetnek be a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel. Almásfüzitő és Komárom között a lezárt vágány melletti másik vágányon óránkénti 20 kilométerre korlátozták a sebességet, emiatt várhatóan 25-30 perces késésre kell számítaniuk a Budapest-Hegyeshalom vonalon utazóknak. A további késések és torlódások elkerülése érdekében a Budapestről induló, Komáromig közlekedő személyvonatok csak Almásfüzitőig járnak, és onnan is indulnak vissza a fővárosba. Almásfüzitő és Komárom között gyorsvonatok viszik az utasokat, amelyek megállnak azokon az állomásokon is, ahol eddig csak a személyvonatok álltak meg.


9:50 - Elindult a veszprémi segítség

Az egyre fokozódó a dunai árvízhelyzet miatt ma reggel 24 órás váltásos szolgálati rend elrendelésére, és hivatásos tűzoltó egységek árvízi veszélyeztetett területekre történő átvezénylésére intézkedett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Fotó: VMKI

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezeti egységeitől 2013. június 06-án 14.20 órakor indult el a szükséges felszerelésekkel a Veszprém Megyei Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőcsoport a Győr-Moson-Sopron megyei Zsejkepuszta település segítségére. A mentőcsoport tagjaként a dunai árvízi védekezésnél Veszprém megyéből 107 fő hivatásos állományú tűzoltó nyújt segítséget.

A Bakony Mentőcsoport a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón továbbra is folyamatosan hajtja végre a védekezési feladatokat, nyúlgátépítésben, védtöltések magasításában vesznek részt.

A tűzoltó egységek elvezénylése ellenére a megye tűzvédelme továbbra is biztosított.


9:45 - Leányfalunál evakuálnak

Folyamatosan hagyják el otthonaikat a Duna leányfalui hullámterében élők, miután a 95 érintett ingatlan tulajdonosa csütörtökön megkapta a kitelepítési határozatot – közölte a község polgármestere péntek reggel az MTI–vel. Nyíri Csaba elmondta, hogy az intézkedés 296 embert érint.


9:40 - Áder szervezettebnek tartja a védekezést

Előbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés - mondta Áder János köztársasági elnök Mecsér határában a töltésnél pénteken újságíróknak. Az államfő arról beszélt, hogy ha a következő napokban nem lesz esőzés, akkor Magyarországról a médiának nem kell olyan tragikus képeket közvetítenie, mint az elmúlt napokban nyugatról.


9:35 - A legrosszabbra is fel kell készülnünk

A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni. "Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült": a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.  A legrosszabbra is fel kell készülni - jelentette ki a kormányfő, aki ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől. Közölte azt is, hogy a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni.

Orbán Viktor Győrben kezdte a napot (mti-fotó)


9:30 - Két kritikus pont rövidesen vizsgázik

Az első ilyen helyszín a Mosoni-Duna bal partjánál van, ahol egy régi töltés javítási munkálatait az érkező árhullám miatt már nem tudták befejezni. Előző este ott történt az úgynevezett suvadás, megcsúszott az odahordott föld. Azóta tömörítették megtámasztották a gátat. A másik a komáromi védvonal, ahol a vízügyi szolgálat szakemberei és a honvédség erői éjjel-nappal dolgoznak, hogy a megfelelő kiépítési magasságot el tudják érni.


Útlezárások vidéken

- A védekezési munkák miatt a 2-es főút sződligeti szakaszán, valamint Vác déli határában - két ponton is - teljes zárás lépett életbe, kerülni az M2-es autóúton lehet.
- Lezárták a 2-es főút Dunakesziről a főváros felé vezető oldalát az Auchan körforgalomnál
- A 11-es főúton Leányfalunál csak az egyik sáv szabad, míg Visegrád belterületén egy önkormányzati útra terelik a forgalmat. Aki teheti, kerülje el a környéket!
- Dunabogdánynál egy kisebb forgalmú út szintén nem használható
- A 12-es főút nagymarosi szakaszát teljes szélességében lezárták.
- A Tahitótfalut Kisoroszival összekötő útra tilos behajtani
- Szigetmonostor déli részén, a 1113-as út 2-es kilométerének környékén, a Madách téri temetőnél, vízátfolyás miatt lehetetlenné vált a közlekedés
- Több komphoz vezető út is használhatatlan, például Vácon, Szigetújfalunál és Lórévnél.
- Győrújfaluba csak a településen élőket és a mentésben részt vevőket engedik be


Megcsúszott a gát Győrújfalunál, kritikus a helyzet

Megcsúszott a föld a gátfal egyik részén Győrújfalunál, de ez nem okoz semmilyen problémát - közölte Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök este. Tájékoztatása szerint a gát tetején egy teherautó borította le éppen a homokzsákokat, amikor a gát földje egy kicsit "lecsúszott", szavai szerint ezt megsúvadásnak hívják. Hozzátette: a történtek nem okoznak semmilyen problémát a védekezésben, a víz nem tört át, és már dolgoznak a gátrész helyreállításán, az érintett rész tömörítésén.A Győrújfalunál meggyengült gát megerősítésére a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre.

Győrújfalu, mti

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.