Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lassan apad a Duna

2013. június 10. 10:55 // Forrás: mti
A Duna vízszintje a vártnál lassabban apad, vasárnap délutánig 34 településről összesen 1348 embert kellett az otthonából kitelepíteni, és 44 utat zártak le a folyó áradása miatt.

Stabilak a fő védvonalak Budapest alatt

A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.

A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben: a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint - mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton.

Orbán Viktor és Tarlós István

A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést. A délre eső veszélyeztetettebb pontokkal kapcsolatban kifejtette: a tassi zsilipnél sikeres a védekezés, Bátára és Bajára hétfő reggel kétszáz-kétszáz katonát vezényeltek, Kisapostagon egy utcát fenyeget elöntés, azt kell megvédeni, és erősebben kell figyelni a dunaföldvári híd környékére is. A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel" - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki ezért ugyanolyan elszántságot, szervezettséget és összefogást kért, mint az az elmúlt napokban tapasztalható volt.

Összegzése szerint a főváros feletti folyószakaszokon a kitelepített Győrújfalut megvédték - ahová előreláthatólag kedden megkezdődhet a visszaköltözés -, Pilismaróton is áll a gát, és Nagymarost, Dunabogdányt, valamint - bár keletkezett jelentősebb vízátfolyás, de - a szigetmonostori üdülőövezetet is sikerült megvédeni. A fővárosban, ahol szintén megkezdődött az apadás, négy veszélypontra kell figyelni: a Római-partra, a Margit hídra, a Margitszigetre és a Dagály környékére. "A Budapest feletti szakaszon azt mondhatjuk, hogy a vízügyi veszélyhelyzet szerdára fog megszűnni. (...) A jogi veszélyhelyzetet azonban meg kell hosszabbítanunk, mert az apadó árhullám is okozhat nehézséget" - jelentette ki Orbán Viktor.

A teljes magyar Duna-szakaszon védekeznek

A védekezésben hozzávetőlegesen 15 ezren vesznek részt.  Az árhullám miatt mintegy 1800 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül, a vezetékes vizet pedig körülbelül ötezer fogyasztónál nem lehet használni.

Szőgy

A Győr-Moson-Sopron megyei Győrújfaluban erősítik a töltést és bordás megtámasztást építenek. Hasonló munka folyik Koroncón is, Dunaszentpálon pedig a talpfolyásoknál erősítik a gátfalakat és a kisebb buzgárokat fogják el. Zselykepusztán a néhány helyen átázott földtöltést erősítik, a győri Iparcsatorna déli szakaszán meg kell erősíteni a védművet, Mecséren most már csak kisebb erősítésre van szükség a gáton.      

Komárom-Esztergom megyében Pilismarót és Dömös egyelőre közúton megközelíthetetlen, de a lakók ellátásáról gondoskodtak. A két település térségében a víz bakteriálisan fertőzött, ezért csak forralás után lehet fogyasztani, zacskós vizet osztanak. Komáromnál némi átszivárgás figyelhető meg. Dunaalmásnál a vasúti töltés átszakadt, a 10-es útra és az azon túl lévő mezőgazdasági területre ömlik a víz. Pilismaróton a gát bordás megtámasztását végzik, Dömösön a védőgát 11-es út felőli sarkát homokzsákokkal támasztják meg. Esztergomban a Csenkei-hídnál lévő gátat erősítik.

Margit-sziget

Pest megyében, Százhalombattán a Hajós utcánál a csatorna mellett feltört a víz, hét lakót ki kellett telepíteni. A csónakházat is kiürítették, és száz táborozó gyermeket másutt helyeztek el. Verőcén némelyik utcában 30 centiméter magasan áll a víz, amelytől homokzsákokkal védik a házakat. Dunabogdányban a meglazult kerékpárúti töltést kell erősíteni, a burkolat közepén háromméteres repedés van, ezen keresztül tör fel a víz. Szigetmonostoron vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat. A Szentendrei-sziget déli részén 300 méter szélességben szivárog a víz egy fás-bokros területre, Horány irányába. Az ott tartózkodó száz ember elhagyta az üdülőterületet. Szintén Pest megyében, Vácon délelőtt újabb 50 lakót telepítettek ki. Sződligeten a védművek magasítása, megerősítése folyik. Szobon lezárták a temetői hidat, Nagymaroson a másodlagos védelmi vonalat építik. Tökölön a Duna 400 hektárnyi mezőgazdasági földet öntött el, a vadászok és horgászok reggel óta mentik a vadállatokat. Visegrádon szivárgások, buzgárok jelentek meg, homokzsákokkal védik a területet.      

Budapesten csaknem ezerhétszázan dolgoznak a város védelmén, 215-re emelkedett a kitelepített lakók száma. Folyamatosan telítődik a csatornarendszer és -hálózat, és egyre több jelzés érkezik az ideiglenes gátak szivárgásáról. Folyamatos a készültség a Margitszigeten, a Római-parton, valamint a rakpartok menti kerületekben.      

Budapest Belváros

Fejér megyében, Ercsiben a várható vízállás legmagasabb szintje fölé sikerült emelni a védművet. Adonyban a Lórév felé vezető utat lezárták. Dunaújvárosban a Szalki-szigeten lévő trafóállomásokat a homokzsákos védelem ellenére elérte az áradó Duna, így azokat lekapcsolták, a transzformátorok kiváltásáról az áramszolgáltató gondoskodott. Kisapostagon az árterületen lévő üdülők védelmének megerősítését végzik.      

Bács-Kiskun megyében, Baján a Petőfi-sziget körkörös védelme folyik, az ideiglenes védmű magasításán dolgoznak, kitelepítették a szigetieket. Dunapatajon és Hartán a töltéseket magasítják, erősítik. Kritikus pont Tasson a Pákász üdülőterületnél lévő, nyúlgáttal magasított nyári gát, amely helyenként szivárog. Solton és Dunapatajon is folyamatosan erősítik, szükség esetén magasítják a gátakat. Tolna megyében több mint négyszázan dolgoznak a védekezésen, Báta településen magasítják a gátat, Dunaföldváron megerősítik a védvonalat a szakemberek. Baranya megyében jelenleg egy településen, Dunaszekcsőn folynak védekezési munkálatok, a földből épített védművet fóliázzák.

Solt

Az országban 82 útszakaszon korlátozzák a forgalmat

Több mint 185 kilométernyi országos közúton van forgalomkorlátozás a dunai árvíz miatt, ez 82 útszakaszra vonatkozik.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának hétfő reggeli tájékoztatása szerint az állami úthálózaton 62 helyszínen teljes a lezárás. Győr-Moson-Sopron megyében 11, Komárom-Esztergom megyében 23, Pest megyében 31, Tolnában 3, Bács-Kiskunban 10, Fejér megyében pedig 3 szakaszon van korlátozás.

- Az 1-es úton teljes útzár van Győr és Gönyű, valamint Almásfüzitő és Tata között, továbbá Komárom területén.

- A 2-es út két váci szakasza van lezárva, továbbá Dunakeszi és Sződliget területén van teljes útzár.

- A 6-os út paksi szakaszán útszűkület van.    

- A 10-es úton teljes az útzár Dunaalmásnál, Nyergesújfalu több szakaszán, Tátnál, valamint Neszmély és Süttő között.    

- A 11-es utat teljes szélességében lezárták Dunabogdánynál, Esztergom és Dömös között, Esztergomban, Visegrádon; Leányfalun és Tahitótfaluban pedig félpályás útzár van.    

- A 12-es utat lezárták Nagymaroson, Verőcénél, Verőce és Kismaros között pedig útszűkület van.    

- A 14-es út Győr és Vámosszabadi között nem járható.    

- Az 55-ös úton pedig Bajánál és Pörbölynél van teljes útzár.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.