Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C

A Marson is megállja helyét a veszprémi cég

2013. június 13. 13:44
Az Új Széchenyi Terv vállalkozásokat támogató programja, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program célegyenese érkezett. A források 100 százalékát meghirdették és lekötötték.

Többek között erről is szó volt a monitoring bizottság látogatása alkalmával a Maxon Motor Hungary Elektronikai Kft. veszprémi tepelhelyén csütörtökön. Elhangzott, a GOP keretében meghirdetett konstrukciókra a Közép-dunántúli Régióban 4872 pályázat érkezett be, ezek több mint fele már hatályos támogatási szerződéssel rendelkezik közel 87,3 milliárd forint értékben.

Porga Gyula

Porga Gyula örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat mellett a helyi gazdaságok is fontosnak látják a folyamatos fejlődést, ezt alátámasztva az elmúlt két évben mintegy 10 milliárd forint értékben végeztek fejlesztéseket, a város gazdasági társaságai pedig 15 milliárd forintot hoztak a megyeszékhelyre a különböző beruházások kapcsán. – Nem a mennyiségben, hanem a minőségben kell nagynak lennünk – hangsúlyozta Veszprém polgármestere.

Szalai Attila

Szalai Attila, a Maxon Motor Hungary Elektronikai Kft. ügyvezetője a svájci központú cég tevékenységének bemutatása kapcsán elmondta, az itt gyártott motorok felhasználási területe meglehetősen széleskörű, többnyire az egészségügy részére szállítanak alkatrészeket, de a NASA Mars mobiljaiban is megtalálhatók a vállalat által készített szerkezetek.

Gyárlátogatáson a monitoring bizottság tagjai

A nap folyamán bemutatták a veszprémi cég komplex vállalati technológia fejlesztés keretében beszerzett csúcstechnológiát képviselő új gépeit és gépsorokat, amihez az Új Széchenyi Terv keretében 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a projekt, a beruházás teljes összege meghaladta az egymilliárd forintot.

A monitoring bizottság tagjai délután a balatonfüredi rEVOLUTION Software Kft. K+F projektjét ismerhették meg, amelynek összértéke 228 millió forint volt, amit az Új Széchenyi Terv 136,8 millió forinttal támogatott. A Kameleon névre keresztelt terték egy olyan munkafolyamat alapú dokumentumkezelő platformrendszer, amely – a megváltozott piaci környezethez és igényekhez alkalmazkodva – biztosítja az állandó és automatikus kontrollt a kritikus munkafolyamatokon.

Cseh Zoltán
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.