Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
6°C

A bankok szorításában a baloldal

2013. június 13. 22:54 // Forrás: mti
Rogán szerint mindaddig ott is marad, míg Bajnai és Gyurcsány színen van.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: a magyar baloldal a gazdasági érdekek rabja. Ezt tükrözi Rogán Antal szerint az MSZP-nek az a legutóbbi alkotmánymódosító javaslata is, amelyet a szocialisták benyújtottak a parlamentnek. A javaslat szerint ha olyan döntés születik, amelynek eredményeként az Európai Unió Bíróságának döntéséből az államnak fizetési kötelezettsége származik, akkor azt azoknak a képviselőknek kell kifizetniük, akik így döntöttek - idézte fel a frakcióvezető. A kormány álláspontja ugyanakkor az, hogy ilyen esetben más eszközökhöz, például szükség esetén a bankadó megemeléséhez nyúljanak.

Ha a Ház elfogadná a szocialisták javaslatát, akkor minden egyes, a korábbi kormányzati ciklusban döntést hozó szocialista képviselőnek és kormánytagnak - köztük Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának - fejenként 1,5 milliárd forintot kellene befizetnie a kasszába - mondta Rogán Antal.

MTI-fotó

vehir.hu
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.