Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
7°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
7°C

Megkezdődtek a munkálatok

2013. június 18. 21:23
Elindultak a devecseri és kolontári vízelvezető rendszer fejlesztésének és kiépítésének munkálatai. A projektről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Kovács László, Devecser alpolgármestere.

Kovács László és Pósfay Krisztián

A politikus beszámolt az építkezés előzményeiről. Elmondta, a 2010 októberi vörösiszap-katasztrófa jelentősen megrongálta a két település vízelvezető rendszerét, emellett a levonuló víz hozama, tározódása, időbeni tartóssága, és az időszakosan megemelkedő talajvízszint is indokolttá tette a rendszer felülvizsgálatát. Elhangzott, egész Kolontáron, Devecser egy részén, továbbá két település között valósul meg a több mint 24 kilométer hosszú csapadékvízelvezető-rendszer kiépítése.

Kolontár és Devecser konzorciumi partnerként közösen hozza helyre a károkat. Valamennyi helyszínen a SADE – Magyarország Mélyépítő Kft. a kivitelező. Pósfay Krisztián, a cég építésvezetője elmondta, Devecserben már elindultak a munkálatok, amik várhatóan december közepéig tartanak. Kolontáron jövő hónap közepén vágnak bele a projekt megvalósításába.

Tili Károly

Kolontár településen az összes belterületi vízelvezető árkot és kocsibejárót felújítják a projekt részeként - tudtuk meg Tili Károly polgármestertől. A jelenleg földes árkokat a jövőben burkolt mederlapok váltják fel, összesen mintegy 8 kilométer hosszan. Kiemelte, olyan területeken is megvalósulhat a csapadékvíz elvezetés, ahol eddig erre nem volt lehetőség.

vehir.hu
Cseh Zoltán
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.