Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém megyeiek a gátakon

2013. június 19. 20:39
Megyénk is segített az árvíz elleni védekezésben. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott egy sajtótájékoztatón számolt be a Veszprém megyeiek szerepéről a munkálatokban.

dr. Kovács Zoltán

Veszprém megyéből közel félezer ember vett részt az árvíz elleni védekezésben – közölte a kormánymegbízott. Átlagosan 2-3 napot vállaltak az önkéntesek az érintett településeken. A homokzsákok töltésében és pakolásában Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyék területén segítettek a Veszprém megyeiek, Tolna megyében pedig a már megépült gátakon járőröztek 12 órás műszakokban. A munkálatokban részt vett a megyei önkormányzat, a szociális és gyermekvédelmi hivatal, a kormányhivatal, a Pannon Egyetem, a Bakonyerdő, valamint a HM Verga Zrt – sorolta dr. Kovács Zoltán. Hozzátette, sok település pénzzel, vagy egyéb adományokkal segítette a gáton dolgozókat. A munkálatokban természetesen részt vettek hivatásos és önkéntes tűzoltók is.

(A kép forrása: Kormányhivatal)

A kormánymegbízott elmondta, volt több település is a megyében, amiket korábban természeti katasztrófa sújtott. Hozzátette, az akkor kapott segítséget most alkalmuk volt meghálálni a Duna mentén élőknek. Fontosak ezek a pillanatok, amikor megjelenik a mindennapokban gyakran mellőzött emberség és a segítőkészség – jelentette ki dr. Kovács Zoltán.

Horák János
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.