Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
10°C

Forródrót az alvilághoz

2013. június 20. 15:51
A baloldal igazi arca – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután dr. Mihalovics Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A képviselő kifejtette: a baloldali erők – az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt – az elmúlt nyolc évben lepaktáltak az alvilággal. Ezt bizonyítja az a hangfelvétel is, ami Portik Tamás és Laborc Sándor egyik találkozóját örökítette meg; az érintettek azt beszélték meg, hogyan kompromittálják a jobboldali politikusokat. Valóságos forródrót működött az alvilág és a szocialista kormány között – jelentette ki Mihalovics. Az akkori kormányt az alvilág pénzelte.

A polgári kormány megválasztása után nekilátott az alvilág felszámolásának, börtönbe küldte a bűnszövetkezetek tagjait.

Most a baloldal újra megbukott erkölcsileg – az első nagy lelepleződés, az őszödi beszéd után ismét fény derült a baloldal természetére – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas a jobboldali politikusokat mocskoló újságot is terjeszt. Ennek az igazi pikantériáját az adja, hogy a Societas (akkor még Fiatal Baloldal – szerk.) korábbi legismertebb arca az épp hétéves börtönbüntetését töltő Zuschlag János volt. Ennek ismeretében igazán kínos, hogy a társaság most fideszes mutyiról beszél.

Mihalovics Péter arra kéri a veszprémi baloldali politikusokat, hogy ne adják nevüket a hazugságkampányhoz, Mesterházy Attilát pedig arra, hogy legyen tekintettel szülővárosára, és ne vegzálja a veszprémieket.

A képviselő azzal a tanáccsal zárta tájékoztatóját, hogy ne dőljünk be a rágalmaknak, halgassunk a józan eszünkre.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Sterbikék újra a kapuban közélet Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. tegnap 22:07 Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Veszprémi Kézilabdázás Napja Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. tegnap 12:15 Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben sport Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál. 2026. május 16. 19:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.