Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megszavazták a földtörvényt

2013. június 21. 17:29 // Forrás: MTI
A Jobbik elfoglalta az elnöki pulpitust a Parlamentben. Ángyán kilépett a Fideszből. Mi is az az obstrukció?

A tervekkel ellentétben nem névszerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: "hazaárulók!"

Kövér: a Jobbik nem érte el célját

Kövér László szerint az Országgyűlés plenáris ülésén obstruáló képviselők nem értek célt, a parlament elvégezte a péntekre eltervezett munkáját. Ha valakinek problémája van a szavazásokkal, akkor a megfelelő fórumokhoz fordulhat értelmezésért, segítségért. Megjegyezte, nem gondolja azt, hogy e tekintetben bárkinek jogos felszólamlása lehet. A házelnök hangsúlyozta, a történtek nem maradhatnak konzekvenciák nélkül, sem a Jobbik képviselőcsoportjára, sem a patkóban demonstráló képviselők, és más rendzavarókra nézve.

Kövér szerint ennek "a tragikomikus, de ugyanakkor gyönge színvonalúra sikeredett színjátéknak" az egyik mögöttes célja többek között az volt, hogy fizikai összecsapás színterévé tegye az Országgyűlés patkóját, amire utoljára 1912-ben volt példa. Mint mondta, "ezt a szívességet én nem teszem meg" egyetlen rossz szándékú képviselőnek sem. Véleménye szerint ezek a képviselők a választóknak sem igazán képviselőik, csak saját, "alantas, rövid távú politikai céljaiknak". Ezek után mindenre számítani kell, Tisza Istvánra lőttek is, "erre azért őszintén szólva nem számítok" - fogalmazott.

Ángyán kilép

Ángyán József kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, függetlenként folytatja a parlamenti munkát. A volt fideszes képviselő bejelentette, hogy egyúttal új, alulról építkező politikai mozgalom szervezésébe fog Tisztességes Emberek Szövetsége elnevezéssel.  Ángyán József elmondta, hogy a most elfogadott földforgalmi törvényt, amely véleménye szerint alkalmatlan arra, hogy megvédje a helyi gazdálkodók számára a földet, meg kell változtatni, mert - amint mondta - "a hazánk és a megmaradásunk a tét. Ugyanis aki megszerzi az erőforrásainkat, a földünket a vizeinket,  azt csinál velünk amit akar, vagyis a puszta létünk forog kockán." Szerinte a most elfogadott törvény lehetővé teszi a földtulajdon maximális méretének családon belüli megsokszorozását, és nem szab korlátot a bankok földszerzésének sem. Ez utóbbi pedig azzal fenyeget, hogy "a finánctőke ráteszi a kezét a magyar földre és akkor végünk" - fogalmazott a politikus. 

Szólt arról, hogy az elmúlt két évben hosszú csatát vívott a készülő földtörvény kapcsán a Fideszen belül és mindvégig abban reménykedett, hogy sikerül megfordítani a káros folyamatot. De az elmúlt két évben rá kellett döbbennie, hogy "ezzel a társasággal" képtelenség leválasztani a maffiahálózatot az államról, és az energiáit inkább a Tisztességes Emberek Szövetségének megteremtésére kell fordítania - mondta Ángyán József.

Elvették a Jobbik-alkalmazottak belépőjét

Az Országgyűlés elnöke letiltotta a Jobbik-frakció valamennyi szakértőjének és alkalmazottjának belépőkártyáját a pártnak, a földtörvény szavazása alatti obstrukciója miatt - közölte a Jobbik elnöke pénteken az MTI-vel.  Vona Gábor a közleményben hozzátette: Kövér László házelnök továbbá megtiltotta a frakciónak a hozzá érkező külsősök beléptetését mind a Parlamentbe, mind a Képviselői Irodaházba. A pártelnök azt írta, később "az Országház mindenese" az alkalmazottaknak visszaadta a belépési jogosultságot, ám számos szakértőként dolgozó munkatársuk a továbbra sem tud bejutni munkahelyére. A Jobbik szerint Kövér László e lépése újfent bizonyítja, hogy alkalmatlan az Országgyűlés vezetésére - tette hozzá.


Az obstrukció történelmi hagyománya

(Forrás: Kossuth tér 1-3 Facebook oldal)

Csak hogy tudjuk: "Az obstrukció szó eredeti jelentése elzáródás, eldugulás, politikai értelemben azonban a döntési folyamat szándékos hátráltatása, általában jogszerű, de felesleges tevékenységekkel. Magyarországon a legismertebb ilyen akciókat a dualizmus idején hajtották végre, 1903-ban még a költségvetést sem tudták elfogadni emiatt. 1904-ben Tisza István miniszterelnök a hírhedt zsebkendőszavazással megváltoztatta a házszabályt, lehetővé téve így az obstrukció letörését. Válaszul az ellenzéki képviselők a következő ülésen szétverték az ülésterem berendezését."

Az előbb említett, 1904-es balhéról készült ez a kép. Felhívnám a figyelmet a háttérben látható, diszkréten ácsolt akasztófára!

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.