Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

65 ezer műszaki ellenőr figyeli a munkát

2013. június 26. 16:55
A belváros rehabilitációt érintő fogalomzavarokat igyekezett tisztázni Porga Gyula polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Aláhúzta, a projekt teljes költségvetésének 80 százaléka a helyi vállalkozásokat segíti.

A közterületek megújítása kapcsán természetes kő, valamint mesterségesen - általában betonból - készült kő jöhet szóba. - A veszprémi belváros rehabilitációhoz köthetően összesen 20 ezer négyzetméterre kerül új burkolat, aminek 44 százaléka térkő és 56 szazaléka gránit - emlékeztetett Porga Gyula. A polgármester hangsúlyozta, ez utóbbit Európában kevés helyen és viszonylag magas áron bányásszák, ezért főként Indiából és Kínából importálják, így a Kossuth utcára kerülő gránit köveket is.

Porga Gyula

A térkövekkel kapcsolatban Porga Gyula elmondta, egy veszprémi cég is foglalkozik műkő gyártással, ezért vizsgálatot kért, miért nem ők vesznek részt a projektben. A tervezés folyamán kiderült, hogy az általuk gyártott klasszikus térkő nem felel meg az elvárásoknak, ezért fejlesztésbe kezdtek, hogy az igényeknek megfelelő téglakövet hozzanak létre, azonban ennek sem a vízállósága, sem pedig a sóállósága nem volt megfelelő a belváros rehabilitációját célzó pályázat lezárásáig. - Az ezt követő kiviteli közbeszerzés kiírásában pontosan meghatároztuk, hogy milyen műszaki paraméterű téglakövet szeretnénk látni a Kossuth utcán, ami a Semmelrock cég által gyártott tégláknak megfelelő paraméterek voltak - emlékezett vissza a polgármester. A veszprémi vállalkozónak ekkor lehetősége volt ezzel egyenértékű téglákat bemutatni, azonban a Barabás Kft. a közbeszerzés lezárásáig nem rendekezett ilyen típusú és műszaki paraméterrel bíró téglakővel, csak a közbeszerzési eljárás lezárását követően tudta ezt felmutatni.

Elhangzott, a Semmelrock egy osztrák tulajdonú társaság, de a gyártási tevékenységét Magyarországon végzi, s számos környező város új burkolata is hozzá köthető. Porga Gyula hangsúlyozta, sokat tesznek azért, hogy a Veszprémbe érkező fejlesztési források helyi vállalkozásokat gyarapítsanak, sajnálja, hogy ebben az esetben ez nem valósulhatott meg. Hozzátette, a belváros rehabilitációhoz kapcsolódó 3,8 milliárd forint 80 százaléka veszprémi vállalkozókhoz került, helyi családokat segít.

Előtérben a gyártott térkő, mögötte a természetes gránit

A sajtótájékoztatón szó volt a kivitelezési munkákról, azok minőségéről is. A polgármester szerint "65 ezer műszaki ellenőr működik közre" a beruházás során, s a kivitelező sem engedheti meg magának, hogy Veszprém belvárosában olyan munkát végezzen, ami után csak kritikát kap. Szűcs István, a Vemévszer Kft. ügyvezető-igazgatója elismerte, vannak olyan munkaközi feladatok, ami kevésbé tetszőek. Megköszönte a veszprémiek eddigi türelmét és azt kérte, azután mondjanak véleményt, ha teljes egészében végeztek a munkálatokkal.

Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.