Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Díjat kapott Sólyom László

2013. június 30. 9:32 // Forrás: mti
"Egyszer volt igazi forradalom, egyszer volt igazi rendszerváltás. Kritizálni kell, elemezni kell, tanulni kell a hibákból, de ez volt az igazi fordulópont, ez az origó" - jelentette ki Sólyom László volt köztársasági elnök szombaton a Magyar Szabadságért Díj átvételekor.

A kitüntetést minden év június 29-én, a magyar szabadság napján adják át Gödöllőn.

Sólyom László beszédében hangsúlyozta, hogy a díj a magyar rendszerváltás egyik fontos eseményére emlékeztet. Ma nagy divat lebecsülni ezt a korszakot, de a nemzet szabadsága, függetlensége, a piacgazdaság, az egyéni jogok, a jogállam akkor lett megalapozva - mondta.     A szovjet kivonulással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem egy pillanat műve volt, hanem folyamat, amelynek nemzetközi beágyazottságáról sem szabad elfeledkezni. Az eseményeket világpolitikai környezetben kell elképzelni, s "büszkén mondhatjuk, hogy megtettük a magunkét".  Az alkotmánybíróság egykori elnöke emlékeztetett arra is, hogy amikor összedőlt a szovjet világrendszer, a Nyugat nem tudott mit kezdeni a helyzettel, "tanácstalanság és bizalmatlanság jellemezte a volt szovjet szféra államaival kapcsolatban". Magyarország nagy érdeme és dicsősége, hogy hitelessé tudott válni az intézményeivel. Európában az alkotmánybíróság tagjait úgy fogadták, mint akik az ő nyelvüket beszélik, akikkel megértik egymást. Hozzátette: emlékezni kell a rendszerváltásra, mert igenis voltak óriási teljesítmények.  

Fotó: MTI

Réthelyi Miklós volt nemzetierőforrás-miniszter Sólyom Lászlót méltató beszédében egyebek mellett azt emelte ki, hogy az alkotmánybíróság elnökeként kultúrát teremtett, és nemzetközi hírűvé tette a magyar alkotmánybíráskodást. Köztársasági elnökként ötéves ciklusa alatt a pártoktól és hatalmi harcaiktól való függetlenségét végig megőrizte, ugyanakkor erőteljesen emelte fel szavát a politikai élet erkölcsi megtisztulásáért. A politikai elittől való függetlenség volt az elnöki felfogásának alapja, ezért nem kívánt sem a választások időpontjáról, sem az általa jelölt tisztségviselőkről a pártokkal konzultálni. Sólyom László civilként, alkotmánybíróként és államfőként is az egyén szabadságát, emberi jogait, méltóságát és felelősségét érintő területek mindegyikén példamutató és megingathatatlan védelmezője a magyar szabadságnak.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.