Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek

2013. június 30. 22:17
A Veszprémi Zsidó Hitközség rendezett megemlékezést vasárnap, a második világháború során elhurcolt és megölt hittestvéreik halálának 69. évfordulóján.

A rendezvény a Budapesti út 2. szám alatt található épületnél kezdődött, ahol valamikor a veszprémi zsinagóga, és a második világháború alatt a gettó állt. Máthé Éva, a városi zsidó hitközség vezetője felidézte a hely történetét. Hozzátette, remélhetőleg a város majd törekszik arra, hogy méltóképpen örökítse meg a zsidóság kultúráját veszprémben.

Az eseményen Horváth Imre szavalt verset, Fekete László főkántor énekelt el egy zsoltárt, majd a résztvevők megkoszorúzták az emléktáblát.

A rendezvény a Komakút téri emlékműnél folytatódott, ahol szintén egy gettó állt, ahova nagyjából 500 embert őriztek. Itt szintén egy verssel és egy zsoltárral, majd koszorúzással rótták le a tiszteletüket a résztvevők.

A rendezvényen részt vett Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi is

Mindkét emlékhelynél koszorút helyezett el Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Nagy Imre, a veszprémi Hit Gyülekezetének vezetője, Kálóczi Kálmán a Nagy Imre társaság vezetője, továbbá a veszprémi zsidó hitközség is.

A rendezvényt ünnepi gyászistentisztelet zárta a veszprémi zsidó temetőben. A Verő Tamás főrabbi által vezetett rendezvényen részt vett Porga Gyula polgármester is. A politikus az emlékezés fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette, a városnév bizottságnál kezdeményezi majd, hogy a zsinagóga körül közterületet nevezzenek el Hoffer Árminról, a város egykori főrabbijáról.

Porga Gyula polgármester megkoszorúzza a Komakút téri emlékművet

Horák János
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.