Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A köztársasági elnökhöz fordulnak a takarékok

2013. július 1. 9:20 // Forrás: MTI
A múlt héten elfogadott integrációs törvény miatt a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordult.

A szövetség szerint az integrációs törvény több ponton súlyosan sérti az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Közleményében az OTSZ hangsúlyozza, hogy nem egyeztettek a június 25-én a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott, majd június 27-én elfogadott szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényről. A törvény beterjesztése előtti napon, június 24-én nem esett szó a törvénytervezetről azon a szakmai megbeszélésen sem, amelyen az első egyeztetés volt a megbízott kormánybiztossal a szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégiáról.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.